Papageno Radio
Intermezzo Lebontják a norvég kormányépületet, amelyre Picasso tervei alapján készültek falképek

Lebontják a norvég kormányépületet, amelyre Picasso tervei alapján készültek falképek

Az alakja miatt Y-blokknak nevezett oslói épület egy terrortámadásban rongálódott meg 2011-ben, ezért ítélték lebontásra. Szürke betonfalaira Carl Nesjar norvég művész alkotta meg a Picasso által megtervezett műveket. A lebontási projekt norvég és külföldi ellenzői évek óta azért küzdöttek, hogy inkább felújítsák az épületet, hiszen az az 1960-as évek építészetének egyik ékes példája.

Y-blokk – fotó: Wolfram Burner, forrás: 24.hu

„Az épület utca felőli homlokzatát díszítő, A halászok című mű három férfit ábrázol, miközben a fogásukat próbálják a csónakjukba húzni, míg az előcsarnokban lévő, A sirály című faliképen kitárt szárnyakkal látható a szóban forgó madár, szájában egy hallal” – olvasható az Index.hu-n.

A faliképeket a közelben helyezik biztonságba, és a tervek szerint egy 2025-re elkészülő új kormányépületben kapnak helyet.

Az Y-blokk lebontása – forrás: dagsavisen.no, fotó: Lise Åserud / NTB scanpix

(Via Index)

Promóció

Ne maradjon le semmiről!

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.

A feliratkozással elfogadom a Papageno Consulting Kft. adatvédelmi tájékoztatóját!