A nemrégiben bemutatott Puskás-musical és a közelgő Európai Szuperkupa-döntő kapcsán itt az idő, hogy megnézzük, milyen focidarabok születtek a közelmúltban.
Előrebocsátjuk, ne aggódjanak az olimpiai és nem olimpiai sportágak képviselői, akik úgy érzik, nem kapnak elég figyelmet. Nem feledkezünk el róluk sem, csapataink és bemutatólistáink készen állnak, de a labdarúgásról szóló színdarabokat ha akarnánk se tudnánk figyelmen kívül hagyni – még akkor sem, ha a véletlenül klubhimnusszá váló daloktól (lásd a Carousel és a Liverpool esetét) eltekintünk.
Maradva a gyűjtést inspiráló témánál kezdjük a sort az Aranycsapattal, Tasnádi István és Fenyő Miklós musicaljével, amelyben magát a dalszerzőt is láthatta a Szpíker, azaz az 1954-es magyar-angol 7-1-et kommentáló Szepesi György szerepében a nagyérdemű. Múlt és jelen váltja egymást: a kongó tribün legendás H szektorában ülő Stopli bácsi és társai, Kalap úr és Elegáns úr egy (fiktív) Magyarország-Liechtenstein meccset nézve visszaemlékeznek ifjúságukra, 1954 felhőtlen nyarára. Miközben a Fenyő-dalokat éneklik, megelevenednek a magyar foci nagyon is dicsőséges napjaira és egy kicsit a rock and roll története is. A musicalt 2006-ban mutatták be a József Attila Színházban, ezt követte a szegedi, a nyíregyházi, a veszprémi és a győri bemutató.
Magyarországon a Madách Színház a Webber-musicalek otthona, itt mutatták be a Volt egyszer egy csapat (eredetileg: The Beautiful Game) című produkciót is 2005-ben. Andrew Lloyd Webber alkotótársa egy népszerű angol komikus, dráma- és forgatókönyvíró, Ben Elton volt (ő jegyezte a Fekete Vipera/Blackadder-sorozatot és a We Will Rock You Queen-musicalt is). A történetben a sport mellett a politikai is hangsúlyos, hiszen az 1969-ben Belfastban játszódik, ahol egy megszállott katolikus pap csapatot szervez a külvárosi tizenéves fiúknak. Eljutnak az amatőrkupa döntőjéig, azt megnyerik, de az ünnepség tragédiába torkollik. Az egyik fiú meghal, egy másik a terroristák közé áll, a harmadik, a legtehetségesebbet pedig ártatlanul letartóztatják. A börtön után mégis gyilkossá és szélsőségessé teszi őt a bosszú, és családját hátrahagyva menekülnie kell. A West Enden alig egy évig játszották az előadást. Ezt követően Webber és Elton átírták a darabot, ami a The Boys in the Photograph (A fiúk a fotón) címet kapta, de jelentős szériában ezt sem játszották.
A Csavard be, mint Beckham egy 2002-es romkom, amit 2015-ben ért el a végzet és lett belőle azonos címmel musical. A zenés darab követi a film sztoriját, a főhősnő itt is Jess, aki a hagyományokat követő indiai családja miatt titkolni kényszerül tehetségét, és Jules, aki viszont angolként nagyon is komolyan, perspektivikusan, karrierként tekinthet a focira, és a két lány a színpadon is beleszeret az edzőbe, Joe-ba. Érdekes módon ez a musical sem aratott sikert, alig kilenc hónapig játszották.
Az 1. FC Union Berlin klubot 1906-ban alapították FC Olympiaként, majd 1966-ban Berlin szovjet felén, már a ma ismert néven alapították újra. Ez utóbbi esemény 40. és 50. évfordulójára is színdarabbal emlékeztek meg – ez valószínűleg egyedülálló a sport- és drámatörténetben. Az Und niemals vergessen – Eisern Union!-t (És sosem feledjük -Vasunió!) a csapat himnuszának címéből elkölcsönzött Wir weden ewig leben (Örökké élni fogunk) követte. A két-két félidő hosszúságú darabok folytatólagosan mutatják be Az öreg erdész háza (ez a stadion neve) drukkerei között játszódó történetet.
Az FC Lens is 1906-os alapítású. A francia klub legnagyobb sikerei az 1997/98-as szezon francia bajnoksága, a 2005-ös és a 2007-es UEFA Intertotó Kupa-győzelem. Ahogy a környék bányáit bezárták, úgy a csapat jelene sem rózsás, évek óta a francia másodosztályt erősítik. A szurkolótábor azonban erős közösség, a drukkerek többször megkapták már a legjobb szurkolótábor elismerést. Közöttük végzett komoly helyszíni szociológiai kutatómunkát Mohamed El Khatib, aki színházi kollektívájával készítette el a Stadion című előadást, amelyben a klub szurkolói közül 53-an lépnek színpadra, hogy elmeséljék életüket.
Egressy Zoltán áttörést hozó és azóta is legnépszerűbb darabjában, a Portugálban még csak egy focirajongó pap tűnik fel, aki rettenetesen várja a Fradit vendégjátékát – a csapat persze nem érkezik meg a meccsre -, a szerző következő drámája, a Sóska, sült krumpli helyszínének egyenesen egy öltözőt választott, ahol két partjelző (bocsánat: asszisztens!) és egy bíró készülődik egy sorsdöntő meccsre. Szappant és Művészt, illetve Lacikámat a meccs előtt, a szünetben és a meccs után látjuk, de nem csak őket ismerjük meg, hanem elmondás alapján a csalárd Mariannt is. A 2000-ben bemutatott darabot a Portugálhoz hasonlóan szerte az országban, több erdélyi magyar színházban, sőt Athénban, Varsóban, Prágában, Stuttgartban és Londonban is játszották.
Olvasóink talán ennyiből is érzékelhetik: a foci minden esetben csak ürügy az egyébként hétköznapi, sokszor vicces sztorikhoz. Vannak szerzők, akik saját bőrükön szereztek tapasztalatot – mint Egressy Zoltán, aki a Magyar Íróválogatottnak is tagja -, mások csak szurkolóként és/vagy színházi tapasztalattal jegyzik a darabokat, de az biztos, hogy a közeg tökéletes háttér ismerős emberi történetekhez, és azt is megmutatják, hogy a foci hogyan épít közösséget, hogyan képez identitást.
