Vári Éva Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 1940. augusztus 25-én született Nagykanizsán. Megnyert mindent, amit csak szakma és közönség egy színésznőnek adhat – írták róla.
Vári Éva érettségi után, 1958-ban jelentkezett a kaposvári Csiky Gergely Színházba színésznek, ahova Ruttkai Ottó igazgató szubrettként szerződtette. Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című darabjában debütált a színpadon, ahol Birike szerepét játszotta. Itt dolgozott 1963-ig, majd 1959-ben jelentkezett a Színművészeti Főiskolára, ahol a harmadik rostán kiesett. Ekkor döntött úgy, hogy soha többet nem jelentkezik.
Annyira megsértődtem, hogy soha többet nem próbálkoztam, sőt ha Pesten a Rákóczi úton jártam, mindig átmentem a túloldalra, hogy ne is lássam a Vas utcát, ahol a Főiskola épülete állt. Volt, aki 10-szer is felvételizett, én soha többet.
1963-1992 között a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol közel három évtizedig tag maradt. „Sokan féltettek, hogy az egy óriási színház, balett is van, meg opera is. Mi lesz ott velem? Ez rossz választás. Túl nagy lépés, mondogatták. Végül 29 évet töltöttem el a Pécsi Nemzeti Színházban, és akkor is magamtól jöttem el” – vallotta. Főként operett- és musicalszerepekben láthatták a nézők. Egy idő után prózai darabokat is vállalt, olyan klasszikusokban mint a Cseresznyéskert. 52 évesen Budapestre szerződött, 1992-től 2012-ig a Budapesti Kamaraszínház tagja, a színház megszűnése után szabadúszó lett.
18 évesen már operett-főszerepeket játszott, és egésten 77 éves koráig aktív volt, akkor jelentette be, hogy visszavonul a színpadtól, bár félt, hogy túl üres lesz az élete. „Nem szántam bombasztikus hírnek, hogy abbahagyom a színészetet. Azt terveztem, hogy a szezon végéig lejátszom az előadásaimat Pesten, aztán szépen elköszönök. Sokat utazom vidéki turnékra. Egy-egy nehéz előadás után, mint amilyen a Piaf, másnap nem tudok felkelni. Fizikálisan és mentálisan is elfáradtam. A színészet örökös készenléti állapotot igényel, menni kell, tudni kell, formában kell lenni. Részben az orvosom tanácsára döntöttem így” – vallotta.
„Nekünk, színészeknek egy reményünk van az életben, hogy egyszer majd észrevesznek minket, vagy hogy megtörténik a katarzis. Tulajdonképpen ebben a vágyakozásban múlik el az életünk”
(Via Wikipedia, Színház Online, 24.hu)
