Papageno Radio
- hirdetés -
Intermezzo A járvány miatt csúszik a barcelonai Sagrada Família befejezése

A járvány miatt csúszik a barcelonai Sagrada Família befejezése

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

A koronavírus-járvány miatt nem készül el 2026-ra a barcelonai Sagrada Família bazilika – jelentette be az intézmény építési tanácsának elnöke.

„Lehetetlen teljesíteni a határidőt” – fogalmazott Esteve Camps barcelonai sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy az építési munkálatok márciusban leálltak, és a kényszerű bezárás, valamint a csökkent látogatószám miatt jelentős bevételtől estek el.

Az ikonikus épületet évente mintegy 4,5 millióan látogatják. Míg tavaly júliusban naponta átlagosan 15 600 turista váltott belépőjegyet, addig idén ugyanebben a hónapban mindössze kétezren jártak a bazilikában. Erre az évre 103 millió eurós bevétellel terveztek, amelyből 55 millió eurót fordítottak volna az építkezésre, ehhez képest most arra számítanak, hogy a bevételek nem haladják meg a 17 millió eurót az év végéig.

Esteve Camps emlékeztetett arra, hogy a Sagrada Família nehezebb időket is átvészelt, példaként említette a polgárháború éveit, amikor leállt az építkezés. Hangsúlyozta, hogy mindig folytatódott a projekt megvalósítása, és ez most sem lesz másként. „A templom el fog készülni” – jelentette ki, de nem adott meg új határidőt a befejezésre.

Az eredeti elképzelés az volt, hogy hat év múlva, a tervező Antoni Gaudí halálának századik évfordulója alkalmából adják majd át az elkészült épületet. A katalán modernizmus jelképének számító, gótikus és szecessziós elemeket egyénien ötvöző bazilikának jelenleg 8 befejezett tornya van, ha kész lesz, összesen 18 tornya magasodik majd a környező házak fölé.

Sagrada Família – forrás: Wikipedia

A bazilika alapkövét 1882-ben fektették le, Antoni Gaudí építész egy évvel később vette át a munkálatokat és a megszállottjukká vált: mindent újra és újra áttervezett, 1910-től felhagyott egyéb munkáival. Az építkezésen remeteként élt, maga gyűjtött a költségekre egészen 1926. június 10-én bekövetkezett haláláig. Ekkor az épületnek még csak a negyede, egy torony és a keleti homlokzat volt kész.

Ide kapcsolódik:
Vele ért véget a sajátos hispán építészet – Antoni Gaudí művészete

A Sagrada Família ma a világon az egyetlen még épülő emlékmű. A Születés Kapuja nevet viselő homlokzatát és a kriptát 2005-ben az UNESCO a világörökség részének nyilvánította. Az épületet 2010. november 6-án XVI. Benedek pápa bazilika rangjára emelte és megszentelte. A templom működik, miséket celebrálnak benne, de a legtöbben turistaként érkeznek, hogy megcsodálják az épületet.

(Via MTI)

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X