Lajos Tamás: „Ez már régen nem az SZFE-ről szól”

Szerző:
- 2020. szeptember 12.
Lajos Tamás

Operatőrként végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, producerként számos sikerfilmet jegyez (Félvilág, Örök tél, Apró mesék), augusztusban tagja lett az SZFE-t fenntartó alapítvány kuratóriumának. A film.hu arról kérdezte Lajos Tamást, hogy tett-e lépéseket a párbeszéd érdekében, hajlandóak-e a kompromisszumra, szerinte sérült-e az egyetem autonómiája, és arra is reagált, hogy ha egyszer felépül az új campus, ideológiai oktatást kapnak-e ott a diákok.

- hirdetés -

– Van egy dolog, ami nagyon hiányzik az SZFE ügyével kapcsolatban: érdemi párbeszéd a felek között.

– A filmművészeti kar oktatóinak a felével kifejezetten baráti kapcsolatot ápolok, további 30 százalékát ismerem, a maradék 20 százalékot nem. Többükkel is folyamatosan kommunikálok a háttérben. Miután nyilvánossá vált a kuratórium összetétele legalább kétszer, de inkább háromszor üzentem az egyetem vezetőinek, hogy beszélgessünk. Ennek ellenére nem kerestek egyeztetés okán, így azt kell mondjam, nem igaz, hogy nem törekszem párbeszédre.

Azóta is rendszeresen üzenek, hogy ha bárkinek bármilyen ötlete, gondolata van az egyetem jövőjéről, üljünk le és beszéljük meg. És mégsem dumálunk. Ennek szerintem egyetlen oka van: ez már régen nem az SZFE-ről szól. Régen áttolódott az ügy a politikai térbe.

Az interjú teljes terjedelmében ide kattintva olvasható…

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo