Papageno Radio
- hirdetés -
Intermezzo Nem kerülnek utcára - Lesz új próbaterme a MÁV Szimfonikus Zenekarnak

Nem kerülnek utcára – Lesz új próbaterme a MÁV Szimfonikus Zenekarnak

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Meghirdette új évadának műsorát a MÁV Zenekar. Szentivánéjkor már elbúcsúztak a muzsikusok sok évtizeden át megszokott otthonuktól, a Múzeum utcai Károlyi-palotától. Idei koncertjeikre hamarosan új helyen, a zuglói Stefánia úton készülhetnek. A kedvező hírt Lendvai György, a zenekar igazgatója osztotta meg a Kultúra.hu olvasóival.

„A napokban vettük át a Stefánia úti ideiglenes helyünk kulcsait, a kottatár már a héten átkerül ide, a teljes költözködés a következő két-három hét programja” – mondta el Lendvai György az hangsúlyoza az ideiglenességet. A jövőt illetően pedig azt közölte, hogy „örömmel mondhatom, hogy a MÁV rendelkezésünkre bocsátott egy, a Ferencvárosi pályaudvar mögött lévő, már nem használt kultúrházat. Úgy látom, hogy nagyjából egy év alatt és durván 300 millió forintból felújítható és az igényeinkhez, a működésünkhöz alakítható az épület.”

- hirdetés -

Ide kapcsolódik:
Ingyenes koncertekkel nyitja évadát a MÁV Szimfonikusok

Az interjú teljes terjedelmében a Kultúra.hu-n olvasható ide kattintva.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X