Újra használni kezdik a 17. századi pestis idején kialakított borablakokat Firenzében

Szerző:
- 2020. szeptember 3.
Borablak - forrás: Múlt-kor

Toszkána-szerte közel 300 borablak található, amelyeket egyes források szerint az 1630 körül tomboló pestisjárvány miatt alakították ki, és a 17. század első felében azt a célt szolgálták, hogy a járványok idején az eladók kellő távolságot tudjanak tartani a vásárlóktól, akik így érintkezés-mentesen kaphatták meg a kívánt terméket – olvasható a Múlt-kor weboldalán.

- hirdetés -

Az 1629 és 1631 közötti, Itália északi és középső vidékeit sújtó pestisjárvány idején Firenze lakosságának 12 százaléka, megközelítőleg 9 ezer ember hunyt el, ám északabbra még több áldozattal kellett számolni: Verona lakosainak 61 százaléka hunyt el, míg a milánóiak 46 százalékát vitte el a járvány.

A jellemzően 30 centiméter magas és 20 centiméter széles, a korabeli borosflaska méretére (1,4 liter) tervezett borablakok belülről kis faajtóval voltak felszerelve, és „azért voltak praktikusak, mert segítségükkel megoldható volt a már az akkori járványok idején is felismert távolságtartás szükségessége, miközben a gyógyászati értékűnek elismert bortól sem kellett megválniuk.” „Az eladó a városi pincészetek vagy üzletek falába vájt, keskeny résen át adta ki a terméket, az érte kapott pénzérméket pedig egy fémtálcát kinyújtva szedte be, amelyeket azonnal ecetbe mártva fertőtlenítettek. Olyan lehetőség is volt egyes helyeken, hogy a visszahozott, feltölteni kívánt palackokat egy, a résen kinyúló cső segítségével töltötték színültig.”

https://www.facebook.com/buchettedelvino/posts/563592240989991

Manapság körülbelül 300 buchetta del vinóról tudnak Toszkánában, ezek közül 149 Firenze városközpontjában található, ahol újra elkezdték használni az igen praktikus ablakokat a koronavírus-járvány okán. A pohárban felszolgált bor mellett kávét, szendvicseket vagy fagylaltot is kínálnak a borablakokon keresztül.

(Via Múlt-kor)

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo