Papageno Radio
- hirdetés -
Intermezzo A könyvek és gondolatok elpusztításának gyakorlata egyidős az emberiséggel

A könyvek és gondolatok elpusztításának gyakorlata egyidős az emberiséggel

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Az első könyvégetés pontos dátuma ismeretlen, de annyi biztos, hogy előzményei már az ókorban is tetten érhetők voltak – tehát már a könyvnyomtats előtt –, hiszen valójában nem magának a könyvnek az elpusztításán volt a hangsúly: a „szokás” inkább a leírt és kimondott szó hatalmának megsemmisülését hivatott előidézni. Arra persze sokan és sokszor nem gondolnak, hogy bár fizikailag eltüntethetünk valamit a Föld színéről, annak bizony mégis maradhat nyoma.

Az első, dokumentált könyvégetés állítólag kontinensünkön a Kínai Császár udvarában zajlott le a Krisztus előtti III. században. A háttér intellektuális volt: a császár államosította a filozófiát, és minden, a hivatalos irányvonaltól eltérő gondolatokat tartalmazó művet máglyára küldött.

- hirdetés -

Tekercseket már több ezer évvel ezelőtt, az ókorban is égettek, de amikor látták, hogy a helyzet ennél sokkal bonyolultabb, azt is elégették vagy száműzték, aki leírta a tiltottnak, ártalmasnak vélt ideákat – „ahol könyveket égetnek, ott végül embereket égetnek”, szólt Heine aztán 1820-ból. „A könyvnyomtatás elterjedésének korában a nyugati világ katolikus inkvizítorai könnyedén eretneknek nyilvánítottak bármilyen protestáns gondolatot”, de az aránylag közeli múltban is volt példa komoly könyvégetésre hasonló megfontolásból: a náci Németországban 1933-ban többezer könyvet pusztítottak el. Összességében a könyvégetésről alkotott képünket a XX. század és annak véres diktatúrái dominálják.

„Az események előszele már Hitler 1933. januári hatalomra jutásától kezdve érezhető volt, a Goebbels vezette propaganda minisztérium hamar nekilátott a német szellem ellen való írók és műveik listába szedésének. A világirodalom jelentős művei tűntek el a könyvtárak polcairól, neves professzorokat fosztottak meg katedráiktól, Thomas Mannt is kizárták a költészeti akadémiáról. A zsidó szellemiségű, marxistának, pacifistának vagy éppen dekadensnek ítélt könyvek kiirtására a német egyetemisták diákszövetsége, a Deutschen Studentenschaft (DSt) négyhetes akciót szervezett, amely végül a színházi előadásokhoz hasonlóan megkomponált berlini könyvégetéssel ért véget. Az intézményekben bizottságok jöttek létre, amelyek a német szellemet fertőző művek listáját voltak hivatottak összeállítani. Németországot ellepték a zsidó szellemiség elleni fellépést és a német nyelv nagyszerűségét 12 tézisben hirdető plakátok, s egyre több helyen szerveztek nyilvános könyvégetéseket. A dráma utolsó felvonására május 10-én került sor több városban, illetve Berlinben, a Humboldt Egyetem tövében. Az egyetem, az Opera és a Szent Hedvig katedrális által határolt Opernplatzon hatalmas tömeg várta a 20 ezer könyv tűzbe vetését. Marx, Heinrich Mann, Erich Kästner, Freud, Remarque, Brecht vagy éppen Carl von Ossietzky írásainak hamuvá válásához SA és SS kórusok zenét is szolgáltattak.

A „tűzbe vetettek” közül Kästner saját szemével nézte végig könyveinek elégetését az esős barbár estén, az írót fel is ismerték a tömegben, de nem esett bántódása. „A következő 12 évben csak azon ritka alkalmakkor láttam műveimet, amikor külföldön jártam. Különös érzés betiltott írónak lenni, aki nem látja többé könyveit a polcokon és a könyvesboltok kirakatában. A hazája egyik városában sem. Még a szülővárosában sem. Még karácsonykor sem, amikor németek sietnek a behavazott utcákon, hogy beszerezzék a karácsonyi ajándékokat” – emlékezett vissza Kästner.

A könyvégetésekkel tűzdelt hónapnak óriási visszhangja volt külföldön. New Yorkban május 10-én többtízezres felvonulást tartottak, holland rádiókban a betiltott szerzők műveit olvasták fel. 1933-at követően a száműzött szerzők minden évben összegyűltek, hogy megemlékezzenek az ideológia nevében elkövetett szörnyűségről.”

„Vagyis a könyvek és gondolatok elpusztításának gyakorlata egyidős az emberiséggel.”

2009-ben aztán csodálatos módon megérkezett az Augsburgi Egyetemi Könyvtárba az a Salzmann-gyűjtemény, mely 14 ezer, zömében első kiadású kötetet tartalmazó kollekció a Harmadik Birodalom törvényei szerint bezúzásra, elégetésre, betiltásra ítélt művet tartalmaz. A példányok egy részét a szerzők dedikálták, némelyekben bejegyzéseik is megtalálhatók. Georg P. Salzmann 40 éven át tartó kutatásának köszönhetően többek között Hans Fallada, Ödön von Horvath, Erich Kästner, Franz Kafka, Egon Erwin Kisch, Klaus Mann, Thomas Mann, Erich Maria Remarque és Arthur Schnitzler tollából származó műveket sikerült összeszedni. A gyűjtemény célja, hogy kézzelfoghatóvá tegye a nácik által halálra ítélt német irodalmi kultúrát. Érdekesség, hogy az 1933. május 10-i könyvégetés „bibliográfiáját” egy könyvtáros állította össze.

„A XX. század második felében a könyvrombolás főbb helyszínei a kommunista Kína, Pinochet Chiléje és Pol Pot Kambodzsája voltak. Az utóbbi helyen néhány év leforgása alatt nemcsak a könyvek jó részét, de szinte a teljes értelmiséget is sikerült kiirtani. Az elmúlt évek „kis színesei” közé tartozik, hogy az itáliai Ceccano néhány túlbuzgó önkormányzati politikusa Dan Brown-köteteket égetett, vagy, hogy a német közszolgálati televízió egyik  dokumentumfilmjében a Biblia egy példánya vált szándékosan a lángok martalékává.”

(Via Index, Múlt-kor, konyvtacsko.blog.hu)

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X