Keith Jarrett legendás amerikai jazz-zenész, aki 2020-ban budapesti koncertjének felvételével ünnepelte 75. születésnapját a New York Timesnak beszélt egészségügyi állapotáról.
- hirdetés -

A muzsikus a lapnak elárulta, hogy 2018 februárjában stroke-on esett át, ami az év májusában megismétlődött. Jarrett arról számolt be, hogy jelenleg nem érzi magát teljes értékű zenésznek, testének bal oldalát még mindig nehezen tudja használni a stroke következtében kialakult részleges bénulás miatt. Mint fogalmazott, ezek „nem tudom, mit hoz a jövő”.
Az anyai ágon részben magyar származású Keith Jarrett 1945. május 8-án született a pennsylvaniai Allentownban. A zongorista kezdetben Miles Davis, Art Blakey és Charles Lloyd együtteseiben zenélt, később saját útját járva alakította ki másokkal össze nem téveszthető stílusát. Amerikai együttesében Dewey Redman szaxofonos, Charlie Haden bőgős és Paul Motian dobos, míg európai kvartettjében Jan Garbarek, Palle Danielsson és Jon Christensen voltak a partnerei, Jack DeJohnette dobossal és Gary Peacock bőgőssel megalapított triója pedig új távlatokat hozott a három hangszer együttműködésében.
Az elmúlt több mint negyven évben maradandó élményt kínáló, rögtönzött szólózongora-koncertjei mellett Keith Jarrett és Manfred Eicher producer, az ECM kiadó alapítójának találkozása a lemezfelvételek terén is gyümölcsözőnek bizonyult. Együttműködésüknek számos, a kortárs jazz területén új irányokat kijelölő lemez köszönhető, köztük olyan koncertfelvételek, mint az 1975-ös The Köln Concert, amely a jazztörténet legnagyobb sikerű, milliós példányszámban elkelt szólózongora-albuma lett. Ennek az impozáns diszkográfiának a része lesz az október 30-án megjelenő Budapest Concert is.
(Via NYTimes)