Alföldi Róbert a 24.hu-nak adott interjút eljátszott esélyekről, etikai kódexről, SZFE-ügyről és korrekt agresszorokról.
– Az Átriumban futó Isteni végjáték című darabban Istent alakítja, ami, azt gondolom, ebben a túlérzékeny, hisztérikus kulturális szcénában sokak zsebében már alapból kinyitja a bicskát.
– Nem dobom vissza a labdát, de azt gondolom, nem az én dolgom, hogy ezt a kérdést elemezzem, vagy erre bármilyen módon is reagáljak, foglalkozzak vele. Ez egy megírt színdarab, ami arról szól, hogy Isten új tízparancsolatot hoz az embereknek – és rossz az, aki rosszra gondol.
De ezekkel a látatlanban előre kialakult véleményekkel én nem szoktam foglalkozni. Megtanultam, hogy ezekkel nem kell foglalkozni, mert különben az ember elveszítené saját magát, vagy azt a maradék normalitását is.
– Mi az aktualitása Istenről, a tízparancsolatról, az élet szabályrendszeréről beszélni most, ebben a korban? Időszerű ez a téma?
– Az, hogy normálisan kellene éljünk egymással, szerintem eléggé időszerű. Ha úgy élnénk, ahogy azt a tízparancsolat kéri, akkor persze nem az történne, mint amit a kulturális miniszterünk mondott, hogy a betegségek nyolcvan százaléka nem létezne, hanem akkor nem gyűlölködnénk, és nem élnénk ilyen borzasztó társadalmi közegben, és most nem csak az országra gondolok.
A tízparancsolatnak egy alapvető etikai kódexnek kellene lennie függetlenül attól, hogy ki hisz a keresztény istenben, vagy ki nem hisz, mert az, hogy hogyan kellene élnünk, nem függ attól, hogy ki milyen hitű, vagy egyáltalán hívő ember-e.