Elhunyt Bisztrai Mária kolozsvári színművésznő

Szerző:
- 2020. december 7.
Bisztrai Mária - forrás: Wikipedia

A Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja 97 éves volt.

- hirdetés -

Bisztrai Mária 1923. május 25-én született Kolozsváron, Petru Groza román miniszterelnök és Kabdebó Duci színésznő gyermekeként. 1951-ben végzett a kolozsvári Magyar Művészeti Intézetben, ettől kezdve a kolozsvári Állami Magyar Színház tagja.

1969-től nyugdíjazásáig (1985) ő töltötte be a színház igazgatói tisztségét, ezen időszakban mutatták be Sütő András drámáit Harag György rendezésében (Egy lócsiszár virágvasárnapjaCsillag a máglyánKáin és ÁbelSzuzai menyegző). Lírai szerepek sokaságát és karakterszerepeket elevenített meg. Számos előadóesten vett részt, sűrűn szerepelt a rádióban és a román televízió magyar nyelvű adásaiban is.

Filmezett is, többek között játszott Fábri Zoltán Déry Tibor műve alapján készült 141 perc a befejezetlen mondatból című filmjében, a Szabó István rendezte Mephistóban, illetve a Szindbád című alkotásban. Szerepet kapott a Lumini și umbre (Fények és árnyak) című román filmben is.

Gondolataimat nem búcsúnak szánom, csak az arrafele vezető útnak. Nagyon szerettem az életet és a színházat. Harmincnégy évi tagságom alatt mindannyiszor szívdobogással mentem végig a Malom utcán. Tiszteltem a színházat, amelynek tagja voltam. A legnagyobb köszönetet és hálát drága szüleim érdemlik meg, akik egy életre való szépséggel tarisznyáltak fel

– vallotta a róla szóló életinterjúkötetben, amelyet 2011-ben mutattak be (Dehel Gábor: Bisztrai Mária, Korunk – Komp-Press Kiadó, Prospero könyvek sorozat, 2011).

(Via szabadsag.ro)

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo