Papageno Radio
Folk „Szubjektív folktörténeti” interjúkötet jelent meg a Fonó 25. születésnapjára

„Szubjektív folktörténeti” interjúkötet jelent meg a Fonó 25. születésnapjára

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

A Fonó 25. születésnapjára Jávorszky Béla Szilárd 25 művésszel és a piac egyéb szereplőivel készített interjút, amelyből egyfajta szubjektív folktörténet is kirajzolódik. A kötet a napokban jelent meg és a Fonó webboltjában elérhető.

A címlapon Román Péter fotója. 

„Ez a jubileumi kötet 25 különböző korú, a Fonó Budai Zeneház más-más időszakában szocializálódott, ahhoz változó intenzitással kötődő, de annak szellemiségét egyaránt magáénak érző művész vagy menedzser portréinterjúján keresztül igyekszik megmutatni a magunk mögött hagyott negyed évszázadot. Nem feltétlenül a Fonót méltatják (persze azt is megteszik), sokkal inkább a hagyományokhoz való kötődésről és az azoktól való elrugaszkodásról, nemzedékük kulturális identitásáról és cselekedeteik mozgatórúgóiról vallanak. Különböző irányból érkeznek, és különböző irányba tartanak, mégis, életpályáikból és személyes sorsaikból összeáll az a kultúrtörténeti folyamat, amit akár szubjektív folktörténetnek is nevezhetünk.” (Jávorszky Béla Szilárd)

Fonó 25 könyv – címlapfotó: Román Péter

A kötetben a következő művészekkel található interjú:

Sipos Mihály matematikus, gombász, népzenész (Muzsikás)
Gryllus Dániel zeneszerző, zenész, kiadó (Kaláka)
Krulik Zoltán zeneszerző, zenekarvezető (Makám)
Kása Béla fotográfus
Éri Péter népzenész (Sebő, Muzsikás)
Kiss Ferenc dalszerző, népzenész, kiadóvezető (Etnofon)
Dresch Mihály jazzmuzsikus, népzenész
Borbély Mihály jazzmuzsikus, népzenész
Porteleki László népzenész (Téka, Muzsikás, Poros)
Berecz András ének- és mesemondó
Kelemen László népzenész, az Utolsó Óra program vezetője, a Hagyományok Háza főigazgatója
Lukács József fejlesztő mérnök, üzletember, a Fonó alapító-tulajdonosa
Zsidei János Zsono hangmérnök, producer, a Fonó egykori igazgatója
Csík János prímás, zenekarvezető
Liber Endre népzenész, producer, a Hangvető igazgatója
Agócs Gergő népzenész, népzenekutató
Horváth László menedzser, producer, a Fonó igazgatója
Herczku Ágnes népdal- és világzenei énekes
Lukács Miklós cimbalomművész
Bognár Szilvia népdalénekes
Fitos Dezső néptáncos, koreográfus, társulatvezető
Fehér Zsombor népzenész, világzenész (Kerekes Band)
Csoóri Sándor Sündi népzenész, zeneszerző
Paár Julianna népdalénekes, zeneterapeuta
Kubinyi Júlia népdalénekes, a Fonó népzenei művészeti vezetője


Az interjúk egy válogatása megjelent a kötet médiapartnere, a Mandiner felületén

Promóció

X
X