Papageno Radio
- hirdetés -
Intermezzo Több tucat kortárs magyar irodalmi mű vált hangoskönyv formájában ingyenesen elérhetővé

Több tucat kortárs magyar irodalmi mű vált hangoskönyv formájában ingyenesen elérhetővé

Hatvan színész felolvasásában több tucat kortárs magyar irodalmi mű vált hangoskönyv formájában ingyenesen elérhetővé. A Petőfi Irodalmi Múzeum kezdeményezése a pandémia következtében munka nélkül maradt előadóművészek megsegítését célozta.

- hirdetés -

A 2020 tavaszán közzétett felhívás keretében a múzeum a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) Hangoskönyvek című projektjéhez, irodalmi alkotások felolvasására keresett gyakorlattal rendelkező előadóművészeket, színházi társulati tagokat. A több mint négyszáz pályázóból végül hatvanan vettek részt a munkában: a kortárs műveket olyan kiváló színészek előadásában hallgathatjuk, mint például Balsai Móni, Gryllus Dorka, Hirtling István, Kamarás Iván vagy Simon Kornél.

- hirdetés -

Ötvenhét ismert magyar szerzőtől átlagosan kétórányi próza került kiválogatásra, melyek között szerepelnek kisregények és novellák is. A műveket a PIM a DIA munkatársaival közösen, szakértők bevonásával választotta ki, a szerzők élő vagy 1985 után elhunyt DIA-tagok, valamint Térey-ösztöndíjas alkotók. A hangoskönyvek között megtaláljuk többek között Bartis Attila, Bodor Ádám, Háy János, Rakovszky Zsuzsa és Térey János írásait is.

Az elmúlt hónapokban otthoni körülmények között rögzített, majd professzionális utómunkával, magas színvonalon elkészült irodalmi felolvasásokat a múzeum december 1-jétől folyamatosan a YouTube-csatornáján és Facebook-oldalán teszi közzé, továbbá a felvételek elérhetők a DIA honlapjáról is.

A jelentkezők kiválasztását és a szövegek kiosztását a PIM által felkért szakmai bizottság végezte, az elbírálásnál előnyt élveztek azok, akik a művészeti intézmények zárva tartása idejére munka nélkül maradtak vagy többgyermekes szülők. A projekt szakmai vezetője Cseicsner Otília dramaturg volt.

Promóció

- hirdetés -
- hirdetés -

Ne maradjon le semmiről!

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.

A feliratkozással elfogadom a Papageno Consulting Kft. adatvédelmi tájékoztatóját!