Presser Gábor 1995 végén egy interjúban azt nyilatkozta, hogy ha nem történik nagy baj, A dzsungel könyve akár ötven évig is műsoron maradhat a Pesti Színházban, más források szintén Pressert citálva száz évről szólnak. Még „csak” 25 év telt el a bemutató óta, de ez a hazai színháztörténetben egyedülálló rekord. És akkor még nem számoltuk a darab a vidéki és határon túli magyar színházak bemutatóit, amelyek sikerét az ősbemutató és a lemez erősen meghatározta.
Marton László igazgató egy évad eleji rendezői érdekezleten „posszibilis ötletnek” tartotta Hegedűs D. Géza javaslatát, hogy Kipling jól ismert kötetéből musical készüljön. Ettől kezdve még éveknek kellett eltelni, míg összeállt a Dés Lászlóból, Békés Pálból és Geszti Péterből álló csapat, akikkel Radnóti Zsuzsa és Hegedűs D. Géza is együtt dolgozott a darabon. Dés László a premier előtt így idézte fel a munka kezdetét: „Még évekkel ezelőtt szólt Hegedűs D. Géza, hogy szeretné színpadra vinni Balut, Kát, Akelát, s kérdezte, mit szólnék hozzá. Nagyon izgalmasan hangzott. De tudod, hogy van ez a kulisszák mögött?
Rengeteg idő telik el az ötlet kipattanása, a tárgyalások, tervezések és a véglegesen kimondott igen között.
Mire ez elhangzott, én már nyakig elmerültem a Valahol Európában komponálásában. Ugyanakkor, bár fájt érte a szívem, fölajánlottam Hegedűs D. Gézának, hogy ha ennek most huzata van, és fél éven belül meg kell csinálni, keressen mást helyettem; én csak a bemutató után tudom vállalni.” Megvárták a zeneszerzőt, aki saját bevallása szerint szinte ahogy leírta a Valahol Európában utolsó kottafejét, azonnal új lapot nyitott A dzsungel könyvének.
A zenés színház egyáltalán nem egyszerű műfaj. Erről is beszélt: „Szeretném, ha benne lenne az a négy alapelem, amit én nélkülözhetetlennek tartok egy zenés színházi előadásban: legyen megható, ugyanakkor nevetni is, de nagyon izgulni is lehessen tőle, sőt, félni is.
Egy musicalt sokkal nagyobb munka létrehozni, mint egy albumot megírni.
Arról nem is beszélve, hogy ebből is lemez lesz – remélhetőleg rögtön a bemutató után. Színpadi produkciónál a dalokat dramatikus helyzetben kell elképzelni, bele kell kalkulálni, hogy koreográfia lesz, színészek játszanak, sőt, esetenként sokan vannak a színen. A szerkezetet is egészen másképp kell alakítani ahhoz, hogy a zene a színészek, táncosok, kórus által előadva működjön. Ez egy külön mesterség, amibe én tulajdonképpen most kezdtem beletanulni, és éppen ezért jóval nagyobb munka számomra.” A beletanulás kezdete azt jelentette, hogy a filmzenék és a színházi zenék után ez volt Dés második musicalje, és első együttműködése Geszti Péterrel.
Geszti Pétert különleges szálak fűzték a Pesti Színházhoz: gyerekszínészként három évig játszott a Váci utcai teátrumban. Akkor már hosszú ideje sikeres popdalszövegíró volt, de színházi előadásban még ő sem közreműködött. Hogy ez a gyakorlatlanság volt-e annak az oka, hogy kezdetben kissé bizalmatlanul tekintettek rá, de a matchmaking és a művészi kémia működött. A világok találkozásáról Geszti így nyilatkozott: „Benne van a Terminátor világa a majmok jelenetében, de van benne talán valami például Jeszenyin költészetéből.
Láttam, hogy Désre is hatok az állandó »zsizsegésemmel«, ami teljesen eltér az ő mackós tempójától, elmélyültségétől.
Életében nem írt olyat, mint a monkey funky. Szerintem utálja is ezt a stílust. De éppen itt volt a helye a darabban, mert ezzel tudtuk megmutatni azt a televíziós rágógumikultúrát, amitől valóban majommá válik az egész ország. Nem hiszem, hogy nagy feltaláló lennék, inkább szintetizálok, szeretek különböző kultúrák összeházasítására.”
A szereplők bőrébe a negyed évszázad alatt száznál is több színész bújt Kútvölgyi Erzsébettől, Gryllus Dorkán, Szervét Tiboron, Józan Lászlón át Oroszlán Szonjáig. Kilenc Maugli, tizenegy Túna és tíz Sír Kán lépett már színpadra A dzsungel könyvében. Szállóigévé vált a színházi folyosókon az a mondás, hogy „nincs Magyarországon olyan színész, akinek ne lett volna köze az előadáshoz.” Borbiczki Ferenc Akelaként és Méhes László Káként az összes előadásban játszott, így több mint 1300-szor szerepeltek a darabban, míg Reviczky Gábor csak néhány alkalmat hagyott ki Baluként. Borbiczki Ferenc még azt is kiszámolta, hogy egy előadáson ötször ugrik le a szikláról, ami 10 métert jelent. „Jó szerep, nagyjából 13 kilométert töltöttem már a levegőben.” A jelenlegi szereposztásban Maugliként Reider Péter, Túnaként Rudolf Szonja, Bagiraként Majsai-Nyilas Tünde, Sír Kánként Karácsonyi Zoltán, Csilként Szántó Balázs látható.
Ez valóban az az előadás, amelyen generációk nőttek fel.
Színművészeti főiskolás, majd egyetemista osztályok váltották egymást az öltözőben és tanulták meg benne a szakmai alapokat mint a dzsungel farkasai, majmai, a falu lakói, és miközben a közreműködők cserélődtek, azok a gyerekek, akik a bemutatót szüleikkel végigizgulták, ma már minden bizonnyal saját csemetéikkel és az ő nagyszüleikkel nézik az előadást offline és a Vígstreamház január 30-i közvetítésén is.
