Bejelentették a „független Oscar-díjként” emlegetett Independent Spirit Awards jelöltjeit, melyek között szerepel a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című magyar alkotás. Az 1984-ben alapított díjra eddig mindössze három magyar filmet jelöltek: 1988-ban Szabó István Hanussen című filmjét, 2016-ban a Saul fiát – mely meg is nyerte a díjat –, most pedig Horvát Lili filmjét, melyet január 22-én mutattak be nagy sikerrel az Egyesült Államokban. Február 9-én derül ki, hogy a számos nemzetközi díjjal elismert filmet beválogatják-e az Oscar szűkített listájára.
- hirdetés -

Hagyományosan az Oscar előtt egy nappal tartják Kaliforniában a független filmesek díjazására megalakult Independent Spirit Awardsot. Horvát Lili filmjét a legjobb nemzetközi film kategóriájában jelölték.
Horvát Lili a valóság és képzelet határán játszódó szerelmesfilmjét január 22-én nagy sikerrel mutatták be az Egyesült Államokban a Greenwich Entertainment forgalmazásában. A legfontosabb médiumok rögtön remek kritikával méltatták a magyar rendező számos díjat nyert alkotását.
„Üdv Alfred Hitchcock! Helló Krzysztof Kieslowski és Franz Kafka! Horvát Lili megszállottságtörténete oly érzéki és részletgazdag, hogy a rejtély megoldását alig bírjuk kivárni” – kezdi kritikáját a The Wall Street Journal.
„Magyarország idei Oscar-nevezése egy lassan kibontakozó, kísérteties pszichológiai dráma, mely kiváló színészi játékra épül, és észrevétlenül ragad magával” – méltatja a filmet a Hollywood Reporter.
Az erős tengerentúli nyitás azért is fontos, mert február 9-én derül ki, hogy a számos nemzetközi díjjal elismert filmet beválogatják-e az Oscar szűkített listájára. A megszokott 10 film helyett idén, a koronavírus helyzetre való tekintettel 15 jelölt versenyezhet majd. Az idei Oscar-díjátadóra április 25-én kerül majd sor. A 92 másik filmmel versenyző Felkészülés Oscar kampánya a Nemzeti Filmintézet támogatásával valósul meg.
A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című film nagy sikerrel mutatkozott be 2020. nyár végén a velencei, majd a torontói fesztiválokon. Antalyában Stork Natasa elnyerte a legjobb színésznő díját, Varsóban a magyar filmet a kritikusok nemzetközi szövetsége zsűrije a FIPRESCI díjjal tüntette ki.
Arany Hugó fődíjat nyert az Egyesült Államok legnagyobb múltú fesztiválján Chicagóban, és a fődíjjal együtt három trófeával tért haza a spanyolországi Valladolid nagy presztízsű filmfesztiváljáról. A valóság és képzelet határán játszódó szerelmesfilmet legutóbb a philadelphiai filmfesztiválon ünnepelték, ahol megkapta a legjobb játékfilm díját, a fim női főszereplőjét, Stork Natasát pedig a kontinens tíz ígéretes színésztehetsége között, a Shooting Stars programban mutatja majd be a European Film Promotion február végén.
A film főszereplői Stork Natasa és Bodó Viktor. További fontos szerepekben Vilmányi Benett, Nagy Zsolt és Lukáts Andor is feltűnik. A romantikus dráma Csernátony Dóra, Miskolczi Péter és Horvát Lili produkciójában, a Poste Restante gyártásában készült, a Nemzeti Filmintézet támogatásával. A film operatőre Maly Róbert volt.