Papageno Radio
- hirdetés -
Intermezzo Ők kapják az idei Baumgarten-emlékdíjakat

Ők kapják az idei Baumgarten-emlékdíjakat

Második alkalommal adják át a Baumgarten-emlékdíjakat és -jutalmakat, a díjazottak névsorában többek között Tompa Andrea, Bodor Ádám és Garaczi László szerepel.

Kukorelly Endre író kezdeményezte néhány évvel ezelőtt, hogy elevenítsék fel az egykori Baumgarten-díj hagyományát, így a Gyümölcsöskert Irodalmi Egyesület 2019-ben megalapította a Baumgarten-emlékdíjat.

- hirdetés -

Az első emlékdíjakat és jutalmakat – az 1927 és 1947 között működő Baumgarten-díj kurátora, Babits Mihály teremtette hagyomány szerint – az alapító-örökhagyó Baumgarten Ferenc Ferdinánd halálának évfordulóján, 2020. január 18-án adta át az egyesület a Gundel étteremben. Idén a díjátadást a vírushelyzetre való tekintettel később tartják meg, de a kitüntetettek sorsáról már döntöttek az egyesület kurátora és tanácsadói, így Kukorelly Endre, Kálmán C. György, Nemes Z. Márió, Vámos Miklós és Zilahi Anna.

Baumgarten-emlékdíjat kap:

  • Tompa Andrea
  • Báthori Csaba
  • Bodor Ádám
  • Garaczi László
  • Margócsy István
  • Szijj Ferenc
  • Selyem Zsuzsa
  • Takáts József

Baumgarten-emlékjutalmat kap:

  • Berta Ádám
  • Hermann Veronika
  • Kalász Orsolya
  • Németh Zoltán
  • Sipos Balázs
  • Ela Sobolewska
  • Szolláth Dávid

A díjazottak és jutalmazottak között a közösségi finanszírozásból fenntartott díjra befolyt összeg felét osztják ki évente. Így az emlékdíjjal ebben az évben 500–500 ezer forint, a jutalmakkal 200–200 ezer forint jár.

(Via hvg.hu)

Promóció

- hirdetés -
- hirdetés -

X
X