Szabó István, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Oscar- és Kossuth-díjas magyar filmrendező, érdemes és kiváló művész 1938. február 18-án született Budapesten. Cikkünkben legnagyobb hatású alkotásait szedtük csokorba.
Kétféle rendező van, az egyik azért mesél el egy történetet, mert mindenáron filmet akar csinálni, a másik pedig azért csinál filmet, mert mindenáron el akar mesélni egy történetet – idézte a Filmarchívum Szabó Istvánt. A rendező az utóbbihoz sorolja magát.
Szabó a magyar filmes alkotók közül talán az, aki a legtöbb megértő empátiával fordul karakterei felé. Filmjeit a kortársait jellemző elkeseredés, keménység, társadalomkritikus hangnem helyett az emberszeretet hatja át. Az 1965-ös Álmodozások korától a tavalyi Zárójelentésig alkotásainak középpontjában a személyiség autonómiájának kérdése áll: hogyan lehetséges megtalálni és megőrizni az identitást? Mi az ára az önmegvalósításnak? Hol húzódik a határ a kompromisszum, a megalkuvás, az önfeladás között?
A hatvanas-hetvenes években született első filmjeinek fiatal értelmiségi főhősei próbálják megérteni magukat és az őket körülvevő világot, beilleszkedni a társadalomba. Az Álmodozások kora, az Apa, a Szerelmesfilm, a Tűzoltó utca 25. vagy a Budapesti mesék szereplői kisemberek, akikben Szabó saját maga és kortársai köszönnek vissza. A személyességhez hozzájárul, hogy ekkor még a forgatókönyveket is a rendező jegyzi. Későbbi alkotásaiban a produkciós partnerek profibb stábjának munkáját a filmnek ez a vetülete jobban megszenvedi.
Szabó István a második világháborúban, Budapest ostroma alatt vesztette el édesapját. A szülő hiánya és az emlékével való ellentmondásos viszony jelenik meg az Apa című filmjében.
A film főhőse, Tako (Bálint András) kincsként őrzi az apja (Gábor Miklós) után megmaradt tárgyakat: szemüvegét, bőrkabátját. Kevés emlékéből pedig fantáziája duzzasztja heroikussá és utolérhetetlenné apja alakját. Gyerekként apja hősiességében való hitébe kapaszkodik. Felnőttként azonban elkezd repedezni a kép, mit ő maga épített fel. Kérdés, hogy mennyire határozza meg az ember személyiségét egy apa, ha csak ő maga képzelte el? És mit mond el valakiről, ha az apja nem legendás hős, „csak” egyszerű ember volt? Modern problémákra lefordítva: Tako az elég vagyok-e? kérdéssel és némi generációs traumával harcol.
A nyolcvanas években az átlagemberek helyét a környezetükből kiszakadni vágyó, érvényesülést kereső főhősök vették át Szabó alkotásaiban, akik ambíciójuk mellett valamilyen különleges képességgel, tehetséggel rendelkeznek. A kérdés, hogy az érvényesülésnek mi az ára. Hendrik Höfgen, a tehetséges fiatal színész kicsinek érzi a hamburgi színházat saját tehetségéhez és ambícióihoz. Berlinbe szerződik, hogy eljátszhassa élete nagy szerepálmát, Mephistót. Ennek érdekében
tehetségét alárendeli megfelelni akarásnak, aminek a 30-40-es évek Németországában messzire vezető következményei lehetnek.
Ez a film az első része Szabó „történelmi trilógiájának”: a Mephisto (1981), a Redl ezredes (1984) és a Hanussen (1988).
A Klaus Mann művéből forgatott történet minden korban működik, áthallásai kényelmetlen gondolatokat ébreszthetnek a politikai, történelmi, de a saját magánéleti-munkahelyi helyzetünkkel kapcsolatban is. A film Klaus Maria Brandauer és Szabó István közös munkáinak kezdetét jelenti, illetve ennek köszönhetjük a legjobb külföldi játékfilmnek járó első magyar Oscart – és azt az őszinte, gyermeki örömöt, ami az alkotókon a szobor átvételekor látszott.
Édes Emma, drága Böbe… (1992)
A kilencvenes évek elejétől a rendezőt olyan történetek kezdik foglalkoztatni, melyek főszereplői korlátozott lehetőségek között mozognak. Környezetük vagy a társadalom ellenségessége ellenére kell megpróbálniuk önmaguk maradni és elérni a céljaikat. Az a cél pedig lehet egészen apró és emberi léptékű is, mint az Édes Emma, drága Böbe... címszereplőjéé, aki boldogulni szeretne és otthonra találni. Szabó első alkalommal választ filmje főhőséül nőt, ráadásul ismét kortárs közegben forgat. Emma, a vidékről a fővárosba kerülő első generációs értelmiségi orosztanárként próbál boldogulni a rendszerváltás után. Emma és kolléganője, Böbe, hogy továbbra is tanárnők maradhassanak, esti tanfolyamon angolul tanulnak, és másnap reggel már tanítják a gyerekeknek a frissen tanultakat. Hét éve egy pedagógusszálláson laknak, ketten egy szobában. Emma takarítást vállal jómódú családoknál. Böbe szórakozóhelyeken ismerkedik férfiakkal egy-egy vacsorameghívásért.
Börcsök Enikő és Johanna ter Steege az Édes Emma, drága Böbe… című filmben
A Vázlatok, aktot alcímet viselő alkotás vállaltan lett vázlatszerű, mivel Szabó István elmondása szerint ezzel a formával még jobban érzékeltették a rendszerváltás környéki Magyarország kiforratlanságát, a töredékességet és a bizonytalanságot.
A nagyobb történelmi, politikai dráma helyett a tanítónő magánéleti küzdelmei állnak a középpontban, a tantestület kisközössége képezi le a nagyvilág történéseit.
A most divatos generációstraumák kérdésfelvetéseit járta körül két évtizede Szabó a Sonnenschein-Sors család tagjainak sorsán keresztül. Hogyan alakítják a történelem folyamatai az egyes emberek életét, mennyire maradhat valaki távol a körülötte zajló történésektől? Mit lehet és mit érdemes feladni önmagunkból vagy a gyökereinkből a boldogulásért? Milyen mértékben engedhetünk a hatalomnak? A filmben Ralph Fiennes hármas szerepben látható: ugyanannak az asszimilált zsidó családnak a három generációját játssza el.
Sonnenschein Manó gyerekként érkezik Budapestre az apja gyógylikőr receptjével, és ezzel alapozza meg a család vagyonát. Fia, Ignác a Monarchia gépezetében tölt be állami hivatalt, bíró, majd főbíró lesz. Ádám fia olimpiai bajnok kardvívó lesz, akit azonban ez sem ment meg a II. világháború alatti üldöztetéstől. Fiával, Ivánnal koncentrációstáborba kerülnek, ahonnan csak a gyerek tér vissza. Az átéltek hatására Iván csatlakozik az ÁVH-hoz, de ő is kezdi észre venni a hatalom visszásságait.
A film három Európa Filmdíjat nyert: a forgatókönyvírókat, Szabó Istvánt és Israel Horowitzot, a főszereplő Ralph Fiennes-t és Koltai Lajos operatőrt jutalmazták. 2000-ben az amerikai kritikusok szövetsége az év tíz legjobb filmje közé választotta.
Szabó Magda külföldön legnagyobb sikereket elért, önéletrajzi ihletésű regényéből Helen Mirren főszereplésével forgatott filmet Szabó István. Ebben az alkotásban ismét a bizalom, elfogadás, beilleszkedés, önmagunk megőrzése kerül a középpontba.
Két szigorú elvek szerint élő asszony: a házvezetőnő, Emerenc és a ház asszonyának, Magdának története bontakozik ki a vásznon. Magda, az írónő bejárónőt keres. Megismeri Emerencet, a meglehetősen öntörvényű, nyers asszonyt. A kezdetben egymás iránt érzett gyanakvás és közöny helyét, lassanként átveszi az elfogadás és a bizalom. Ahogy Emerencről leválik a ridegség máza, úgy tárul ki egyre jobban a közöttük lévő ajtó. Ennek a közös munkának az eredménye, hogy a rendező 80. születésnapján Mirren egy videóüzenettel köszöntötte fel Szabót.
(A cikk a Filmarchívum cikke, valamint Gervai András: Vénusztól Júliáig című tanulmánya alapján készült)
