Átadták a 2021-es Magyar Érdemrend elismeréseket

Szerző:
- 2021. március 15.
Dobozy Borbála, Falvai Sándor és Zoób Kati

Magyarország köztársasági elnöke a nemzeti ünnep, március 15. alkalmából, a miniszterelnök előterjesztésére kitüntetéseket adományozott. A kitüntetettek listája a Magyar Közlönyben jelent meg hétfőn. Mutatjuk a művészet területén díjazottakat:

A Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitütetést kapta:

  • ARANY JÁNOS karnagy, zenetanár, a Tiszántúli Református Egyházkerület zeneigazgatója, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem docense, a Psalterium Hungaricum Kórus alapítója és vezetője, a Kollégiumi Kórus karnagya Kodály Zoltán zenei örökségének továbbadását elhivatottan szolgáló, kimagasló egyházzenei pályafutása, valamint több évtizedes oktató-nevelő munkája, illetve sikeres intézményvezetői tevékenysége elismeréseként;
  • BAÁN TIBOR költő, kritikus, esszéista több évtizedes tanári pályája, valamint verseket, tanulmányokat, esszéket és regénymozaikokat is magába foglaló szépirodalmi életműve elismeréseként;
  • BÁGYONI SZABÓ ISTVÁN költő, író, műfordító a kortárs határon túli magyar irodalomban kiemelkedő prózaírói és költői pályafutása, valamint műfordítói tevékenysége elismeréseként;
  • BATA JÁNOS író, költő, műfordító, az Aracs című folyóirat főszerkesztője a délvidéki magyarság identitásának és kultúrájának megőrzését szolgáló példaértékű tevékenysége elismeréseként;
  • DOBOZY BORBÁLA Liszt Ferenc-díjas csembalóművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszékének egyetemi tanára Johann Sebastian Bach életművének feltárását és szerzeményeinek népszerűsítését szolgáló, nemzetközileg is elismert művészi pályafutása elismeréseként;
  • EGYED EMESE irodalomtörténész, egyetemi tanár az erdélyi magyar tudományos és kulturális életben betöltött kimagasló szerepe, a felvilágosodás korának kutatása terén elért eredményei, valamint jelentős oktatói tevékenysége elismeréseként;
  • IVANKA PAVLOVA költő, műfordító a magyar kultúra bulgáriai népszerűsítését szépirodalmi remekműveink bolgár nyelvre fordításával, illetve klasszikus szerzőinkről szóló publikációival szolgáló tevékenysége elismeréseként;
  • KÁLOMISTA GÁBOR Balázs Béla-díjas producer, a Thália Színház ügyvezető igazgatója a magyar színház- és filmművészet, valamint a hazai sportélet fejlesztése érdekében végzett kimagasló, példaértékű munkája elismeréseként;
  • NAGYTÓTHY-TÓTH ÁBEL zeneszerző, gitárművész, az Amerikai Gitár Alapítvány alapítója és egykori igazgatója a magyar zenekultúra jó hírnevét erősítő, több évtizedes művészi pályafutása, több száz, gitárra és lantra írt darabot magába foglaló, gazdag zeneszerzői és -gyűjtői életműve elismeréseként;
  • RUJSZ EDIT Harangozó Gyula-díjas táncművész, a Magyar Nemzeti Balett balettmestere és koreográfusa példaértékű szakmai alázattal végzett, kimagasló színvonalú balettmesteri és koreográfusi munkája elismeréseként;
  • DR. SZIRTES GÁBOR író, kritikus, irodalomtörténész, szerkesztő, a Pro Pannonia Kiadó igazgatója Dél-Dunántúl, különösen Baranya megye és Pécs irodalmi, művelődéstörténeti értékeinek feltárása, illetve népszerűsítése iránt elkötelezett kutatói, oktatói és szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként;
  • DR. SZONDI GYÖRGY József Attila-díjas költő, bolgarista, műfordító, szerkesztő a magyar identitás megőrzését, valamint kulturális értékeink népszerűsítését szolgáló alkotói, szerkesztői és kiadói tevékenysége elismeréseként;
  • VIRÁGH LÁSZLÓ zeneszerző, költő, műfordító a magyarországi vokális régizene-mozgalom elindításában vállalt szerepe, valamint a régi magyar versek rekonstrukciójára irányuló, a Balassi-féle nótajelzés zenei forrásának felfedezését is magába foglaló kutatómunkája elismeréseként;

A Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitütetést kapta:

  • FALVAI SÁNDOR Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, érdemes művész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa, az egyetem korábbi rektora a magyar komolyzenei életben szóló- és  kamarazenészként egyaránt elismert művészi pályafutása, valamint több évtizedes, kiemelkedő zenepedagógusi munkája elismeréseként;
  • FARKAS ISTVÁN Péter Liszt Ferenc-díjas harsonaművész, a  Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa, az egyetem Művészeti Kar Zeneművészeti Intézete Rézfúvós- és ütőhangszerek Tanszékének egyetemi tanára a hazai klasszikus zenekultúra nemzetközi hírnevét erősítő, szóló- és kamarazenészként egyaránt elismert előadóművészi pályafutása, valamint a rézfúvóshangszer-történet területén folytatott több évtizedes kutatói-oktatói munkája elismeréseként;
  • VAGYÓCZKY KÁROLY festőművész, Ferenczy Noémi-díjas grafikus, bankjegytervező, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége elnökségének tagja az új magyar forgalmi bankjegysor tervezőjeként végzett kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként;
  •  ZOÓB KATI alkotóművész, divattervező, a Katti Zoób Divatház vezető tervezője a magyar kézműveshagyományokat a modern divat követelményeivel egyedi módon ötvöző, kiemelkedő tervezői pályafutása, valamint világsikerű jelmeztervei elismeréseként.

A Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült:

  • BONCSÉR GERGELY operaénekes az operairodalom jelentős tenorszerepeiben nyújtott, a közönség körében is nagy sikernek örvendő alakításai elismeréseként;
  • BORDÁS JÓZSEF SÁNDOR zeneszerző, dobművész, zenepedagógus, a Rajkó-Talentum Szakgimnázium dobtanszakának vezetője kiemelkedő előadóművészi és zenepedagógusi munkája, valamint széles körű kulturális szervezőtevékenysége elismeréseként;
  • DR. DOMOKOS ZSUZSANNA Szabolcsi Bence-díjas zenetörténész, muzeológus, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpontjának igazgatója Liszt Ferenc örökségének kutatása és gondozása területén végzett kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként;
  • DRUCKER PÉTER, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház vezető karmestere a vokális zene professzionális interpretációja iránt elkötelezett, számos zenés színházi produkció sikeréhez hozzájáruló, magas szintű művészi munkája elismeréseként;
  • DUDÁS PÉTER színművész, rendező a felvidéki magyarság identitásának megőrzéséhez hozzájáruló, több évtizedes művészi pályafutása elismeréseként;
  • GYERMÁNNÉ VASS ÁGNES Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, a Pannon Filharmonikusok örökös tagja, a Pécsi Egyetemi Zenekar koncertmestere több évtizedes művészi és zenepedagógusi pályafutása, valamint a Pannon Filharmonikusok koncertmestereként Pécs város kulturális életében betöltött jelentős szerepe elismeréseként;
  • HATVANI KISS GYÖNGYI előadóművész, magyarnóta-, népdal- és sanzonénekes négy évtizedes, sokoldalú előadóművészi pályafutása során elért hazai és nemzetközi sikerei elismeréseként;
  • IAN GUEST zenetanár, zeneszerző a magyar zenekultúra és a Kodály-módszer brazíliai népszerűsítését szolgáló, több évtizedes tevékenysége elismeréseként;
  • MAGYAR ÉVA, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze példaértékű művészi munkája, finom humorral és kivételes érzékenységgel megformált, emlékezetes alakításai elismeréseként;
  • MELNIK TATIANA balettművész, a Magyar Nemzeti Balett principálja kiemelkedő táncművészi pályafutása, a klasszikus balett jelentős főszerepeiben nyújtott nagy sikerű alakításai elismeréseként;
  • PÉLY BARNA énekes, zeneszerző sikeres előadó-művészete, valamint a fiatal zenei tehetségek támogatása érdekében végzett munkája elismeréseként;
  • RIEDL ÁGNES balettművész példaértékű szakmai alázattal végzett táncművészi munkája elismeréseként
  • SZABÓ PÉTER néptáncos, a népművészet mestere, az Eleki Román Hagyományőrző Néptáncegyüttes tagja a román nemzetiségi hagyományok ápolását és továbbadását szolgáló közösségépítő tevékenysége elismeréseként;
  • SZEMENYEI JÁNOS, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze drámai és táncoskomikus szerepeket egyaránt magába foglaló, sokoldalú színművészi munkája elismeréseként;
  • TAY WEICHENG ALBERT zeneszerző, karmester, pedagógus, a Szingapúri Kodály Zeneakadémia alapító igazgatója a magyar klasszikus zenei kultúra, illetve a Kodály-módszer ázsiai népszerűsítéséhez hozzájáruló munkája elismeréseként;
  • TURMEZEYNÉ DR. HELLER ERIKA énektanár, karvezető, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kara Ének-zenei Tanszékének habilitált egyetemi docense a zenepedagógia területén végzett magas színvonalú kutatói, oktatói és oktatásszervezői munkája, valamint a zenei tehetséggondozást szolgáló tudományos szakmódszertani tevékenysége elismeréseként;
  • DR. VÁRADI JUDIT zongoraművész, művészeti menedzser, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának egyetemi docense, a Partiumi Keresztény Egyetem Művészeti Karának óraadója a Debreceni Egyetem, illetve Debrecen város kulturális életét gazdagító több évtizedes koncertszervezői tevékenysége, valamint jelentős oktatói munkája és szakmai közéleti szerepvállalása elismeréseként;

A Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült:

  • HORVÁTH ESZTER táncművész, a Duna Művészegyüttes szólistája kimagasló szakmai alázattal végzett, példaértékű művészi munkája elismeréseként;
  • HORVÁTH ISTVÁN operaénekes széles repertoárt felölelő, példaértékű előadóművészi munkája elismeréseként;
  • PILLER GEDEON, a Sao Pauló-i Pántlika Táncegyüttes tagja a magyar néptánckultúra brazíliai népszerűsítését szolgáló több évtizedes tevékenysége elismeréseként;
  • RÁCZ RITA operaénekes az operairodalom szopránszerepeiben aratott nemzetközi sikerei elismeréseként;
  • RÓNAI ZOLTÁN népzenész, a Duna Művészegyüttes zenekarának tagja kiemelkedő előadóművészi és zenepedagógusi tevékenysége elismeréseként;

A Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült:

  • SEBESTYÉN TÍMEA HENRIETT táncművész példaértékű táncművészi munkája elismeréseként;
Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo