Papageno Radio
- hirdetés -
Intermezzo Helen Mirren fogalmazta meg idén a színházi világnap üzenetét

Helen Mirren fogalmazta meg idén a színházi világnap üzenetét

A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a párizsi Nemzetek Színházának évadnyitója. 2021-ben Helen Mirren Oscar-díjas színésznő fogalmazta meg a színházi világnap aktuális üzenetét:

- hirdetés -

A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

Helen Mirren sorai az alábbiakban olvashatók: 

- hirdetés -

„Nehéz idők járnak az előadóművészetekre, sok művész, műszaki dolgozó, szakember, férfi és nő küzd egy olyan szakmában, amely már eleve bizonytalanságban létezett.

Talán ez a folyamatos bizonytalanság teszi őket képessé arra, hogy szellemességgel és bátran nézzenek szembe a járvánnyal.

Ide kapcsolódik:
Az egyetlen, aki eljátszhatta I. és II. Erzsébet királynő szerepét is – Helen Mirren 75 éves

A jelenlegi körülmények között a művészek képzelőereje új, találékony, szórakoztató és megrendítő közlési lehetőségeket fedezett fel, nagyrészt az internetnek köszönhetően.

Emberemlékezet óta történeteket mesélünk egymásnak. A színház csodálatos, és addig létezik, amíg ember él a Földön.

Az írók, tervezők, táncosok, énekesek, színészek, zenészek, rendezők alkotóvágyát nem lehet elfojtani, hamarosan virágba borul, új energiával, közös világunk újfajta megértésével.

Már alig várom ezt a pillanatot!”

Helen Mirren az egyik legjelentősebb, nemzetközileg is elismert angol színésznő, aki számos színházi, filmes szerepével aratott sikert. A királynő című filmben nyújtott alakításával elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat.

Promóció

- hirdetés -
- hirdetés -

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.