1931. április 21-én költözhetett be grandiózus, új helyére a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára. A gyűjtemény több évtizednyi hányattatás után talált otthonra a Wenckheim család egykori villájában. 

A fenti dátum azonban nem esik egybe a könyvtár alapításának évével, ugyanis már 1904-től létezik a gyűjtemény. Ekkor még a Belvárosban, a Központi Városházán szorítottak neki helyet és inkább hivatali jellegű szakkönyvtárnak számított, ahogy arról a könyvtár holnapja is beszámol. 1910-ben azonban átszervezték nyilvános közkönyvtárrá, így fellépett az igény, hogy rendelkezzen külön épülettel is.

Szabó Ervin részletes szakmai koncepciója alapján Lajta Béla rajzolta meg

az egykori Tisza Kálmán térre (ma: János Pál pápa tér) tervezett korszerű kulturális épületegyüttes terveit. Ebben színház, csillagvizsgáló, kézművesműhelyek is helyet kaptak.

Az ilyen nagyszabású kezdeményezéseknél megszokott módon azonban a helyszín és a költségekkel kapcsolatos közgyűlési viták miatt a megvalósítás évekig elhúzódott, majd az I. világháborúval végképp el is úszott ezt a lehetőséget.

Szükségmegoldásként egy használaton kívüli iskolaépületbe költöztették a könyvtárat a mai Petőfi Irodalmi Múzeum melletti Károlyi utcában. Ez az „ideiglenes jellegű” megoldás több mint másfél évtizedig fennállt. Innen mentette ki a főváros közgyűlés 1927-ös döntése, mellyel gróf Wenckheim Frigyes családi palotájának megvásárlásáról döntött.

A Baross utca és Reviczky utca találkozásánál álló neorokokó épületet 1889-ben építették Meinig Artúr tervei alapján. A palota arisztokratikus hangulatát megtartották, úgy vélték, hogy ez jobban illik a tudományos jellegűnek szánt központi könyvtárhoz. A korszak legjobb műbútorasztalosai versengtek a berendezés elkészítésének lehetőségéért, a raktárakat pedig korszerű vas- és üvegszerkezetekből alkották meg, és könyvlifttel látták el.

Wenckheim-palota (ma a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi épülete). 1910-ben – forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei

A korabeli sajtó lelkesen számolt be az új épület átadásáról és alig győzte sorolni a sok csodás építészeti elemet, sőt, még azt is megjegyezték, milyen jó üzletet csinált a város a palota megvásárlásával.

„Nem hisszük, hogy Európában bárhol is még egy ilyen könyvtár akadna. Levegős, hűvös pompáin előcsarnokok, delfines márványlépcsők, a fafaragás minden ékességével terhes, szárnyas nagy ajtók vezetnek a hatalmas termek sokaságába, melyekben együtt van a barokk építőművészet minden raffinált szépsége” – áradozik a Nemzeti Ujság 1931. április 18-i száma. „A főváros a Wenckheim grófi palota megvásárlásával igen jó vásárt csinált. Mindössze 750.000 pengőt fizetett érte a családnak, holott a palota felépítése annakidején 4 és félmillió aranykoronába került. Csak a különböző termekben függő barokk- és románstilü csillárokért egy ismert, előkelő cég 240.000 pengőt kínált a fővárosnak. A földig érő nagy velencei tükrökkel díszített termekből sajnos, hiányzanak a Wenckheim-család híres gobelinjei, melyeket a román megszállás idején egy román őrnagy elvitt a palotából.

Ezekért a főváros most ötszázezer pengő erejéig perli a román kincstárt. Ha ez a per kedvezően dől el, amire minden remény megvan, akkor a főváros a palotához majdnem ingyen jutott. Az épület belső átalakítása 690.000 pengőbe került, ebben az összegben azonban benne van a bútorok 141.000 pengő, a Vajda-féle szabadalmazott könyvállványok 145000 pengőre rugó költsége, a tervezési dijak, nemkülönben a központi fűtés, a liftek, telefonok, ventillatorok és villanyvezetékek teljes átdolgozásának költsége.”

A lap a megnyitás előtt részletesen be is mutatta a könyvtár épületét: „A régi Wenckheim-palota nem volt lakóház, hanem reprezentatív célokra készült, ennélfogva termei rendkívül nagyok, díszesek, magasak és könyvtári célokra nem mindenben alkalmasak. Az egész épület belső berendezését szükségképpen át kellett alakítani. Fölmerült az a gondolat, hogy a palotát megfosztják ragyogó pompájától, leveszik a falaikról a stuccót, bőrborítást, lambériát, aranyat, ezüstöt s puritán egyszerűségű termekben a tudomány aszkétikus atmoszféráját teremtik meg, de

kiderült, hogy a puritán egyszerűség sokkal többe került volna, mint a luxus.

A főváros tehát úgy döntött, hogy a palotáiban levő muzeális értékű díszítéseket, kandallókat stb. nem érinti, hanem csak a legszükségesebb átalakításokat végzi el.

Ez a munka a megható pietás és az okos praktikum jegyében valósult meg. Bodon Károly és Vass Béla iparművész tanárok a bútorzatot az egész palotában az egyes termek stílusában tervezték meg s ilyenformán a palota részeinek harmóniáját tökéletesen megőrizték. A kis ezüst terem, melynek ezűstdíszítésü fehér fayenee-kályhája egyedülálló látványosság — ma a tanácsadószoba, a kis táncterem, — a kölcsönző, az aranydíszű, stukkósmennyezetű, intarziás-parkettás nagy táncterem — az olvasó. Az angol-román stílusban épített nagy ebédlőből a falborítás ötletes kiképzésével folyóiratterem lett, a nagy arányszalont pedig, mélyben valaha Ferenc József király is járt, kiállítási teremnek rendezték be. A budapesti gyűjtemény a kis aranyszalonba került, míg a keleti gyűjtemény számára a dohányzót alakították át.

A cselédlakások, kocsiszínek, a pólólovak és dámalovak istállói véges-végig raktárhelyiségül szolgálnak.

Az átalakítások során különösen szerencsésen sikerült a keleti gyűjtemények terme, melyben Vas Béla tanár igen elmésen szerkesztett galériát és a terem egységéhez tökéletesen simuló kettős fa-csigalépcsőt épitett. A könyvtárnak régi stílusban készített asztalai és székei végig masszív diófából valók. Sértetlenül meghagyták a könyvtárban a hatalmas velencei csillárokat, melyeknek fénypompájára azért is szükség van, mert a termek a környező magas házak miatt kissé sötétek. Teljes szépségükben érvényesülnek az új elrendezésben a palota gyönyörű márványkandallói, melyek közül különösen a kölcsönzőben álló vörös-fehér belga márványból való és a keleti gyűjteményben látható családi címerrel díszített, karrarai márványkandalló nagyon szép.

Hogy a közönségre nézve az új könyvtár mit jelent, azt a következő számok illusztrálják:

a Károlyi-utcai régi könyvtár olvasótermében az ülőhelyek száma mindössze 60 volt, míg most az olvasóban és a folyóiratteremben az ülőhelyek száma 150. A régi könyvtár 4000 fm állványával szemben a Wenckheim-palotában 13.000 fm állványt sikerült elhelyezni, amiből még 9000 méter szabad,

ha tehát a könyvtár fejlődését évi 8—10.000 kötetre tesszük, körülbelül ötven év múlva éri el a könyvtár a teltség állapotát.

Az egész könyvtár hatszor-nyolcszor nagyobb, mint a régi volt. Könyveinek száma 400.000-nél több.”

Wenckheim-palota, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi épülete. 1938-ban – forrás:Fortepan / Chuckyeager tumblr

Az épület a II. világháború idején, majd 1956-ban is károkat szenvedett, mindent maradéktalanul helyreállítottak. Ahogy azt már a beköltözéskor is előre látták, a palota méretében is funkcióiban is kevésnek bizonyult a fővárosiak növekvő, és a korral változó igényeihez.

Felmerült a gyűjtemény ismételt költözése, végül 1997-ben úgy döntöttek, hogy a Wenckheim-palota megtartásával, rekonstrukciójával, és új szárnyakkal történő kibővítésével bővítik a könyvtárat. A 2001 tartó munkálatok után létrejött új könyvtári épületegyüttes csaknem 13 000 négyzetméteren, egyszerre 1000 olvasónak kínál helyet.

(via fszek.hu, arcanum)