Papageno Radio
Tánc Táncórák karanténban – sajtófotó díjat érő szükségmegoldások

Táncórák karanténban – sajtófotó díjat érő szükségmegoldások

Sublód alá dugott lábak, rúdnak kinevezett bárpult – a leleményes szülők mindent megtettek, hogy a táncos növendékek otthoni gyakorlása ugyanolyan hatékony legyen, mint az iskolai. Chripkó Lili Anna fotós pedig dokumentálta és sorozatával elnyerte az idei Magyar Sajtófotó Pályázat Művészet kategóriájának első díját. Interjú és galéria!

– Hogy jött szembe a téma? Miért kezdett foglalkoztatni a táncosok karantén alatti gyakorlása?
– 2020 tavaszán a járványhelyzet az egész társadalmunkat kihívások elé állította. Szabadúszó fotósként én is pihenőre kényszerültem, a korábbi, állandó jövés-menéssel járó életem hirtelen megtorpant, és otthon a szorongásaimmal összezárva nagyon sokat gondoltam azokra, akik nálam is nehezebb helyzetbe kerültek, mert egyébként is valamennyire a világtól elzárva élnek.

Ide kapcsolódik:
Karantén, balettoktatás és az SZFE-sek képei az idei legjobb sajtófotók közt

Korábbi riportfotós tapasztalataimból tudom, hogy sok gyerek órákat kell utazzon azért, hogy iskolába járhasson, a digitális oktatás pedig elérhetetlen számára. Ezeken a gyerekeken merengve jutott eszembe, hogy valószínűleg nem csak ők és a családjaik kerültek lehetetlen helyzetbe. Nem csak őket fenyegeti az a veszély, hogy még jobban lemaradnak azoktól, akik szerencsésebb körülmények között élnek, hanem azokat is, akiknek elengedhetetlen a személyes jelenlét és gyakorlás a tanulmányaik folytatásához – zenészek, táncosok, mindenki, aki nem klasszikus oktatásban vesz részt.

– Hogy találtál alanyokat?

– A Magyar Táncművészeti Egyetemen készített egy újságíró kolléganőm interjút, amelyet én fényképeztem Így később az intézmény vezetését már ismerősként kerestem meg, hogy segítsék a projektemet azzal, hogy

ajánlanak nekem családokat, akik hajlandók bemutatni a négy fal közé szorult életüket.

Az MTE örömmel volt segítségemre, természetesen nem a – zömében kis- vagy fiatalkorú – gyerekekkel vettem fel a kapcsolatot, hanem a szüleikhez kaptam elérhetőségeket, rajtuk keresztül folyt az egyeztetés.

– Mesélnél kicsit a fotókon látható táncosokról?

– A táncművész-pályát választó fiatalok már tíz évesen az egyetem növendékeinek számítanak, a hetedik évfolyamtól pedig egyetemistának, hiába csak két év múlva érettségiznek. Ezután vagy a képzésben maradnak, balett-, modern-, vagy egyéb táncos szakirányt választva, vagy más tanulmányokkal folytatják az életüket. Így én is találkoztam egészen fiatal növendékekkel és kész felnőttekkel is.

Eltérő koruk ellenére egyvalami mindannyiukban közös volt: az az eltökéltség, amivel a feladatukat végezték.

Nagyon komoly, gyakran fájdalmas és rendkívül fárasztó gyakorlás szükséges a részükről ahhoz is, hogy szinten tudják tartani tudásukat és edzésben az izmaikat, pláne a fejlődéshez, ha az egyáltalán így távoktatásban lehetséges. Komolyságuk és elhivatottságuk lenyűgöző volt számomra, még akkor is, ha már eleve a legnagyobb tisztelettel voltam feléjük. Amire azonban nem számíthattam, az az elképesztő karizmájuk. Gyakran a lélegzetemet is visszafojtva néztem őket, csodáltam jelenlétüket.

Balett - fotó: Chripko Lili
Balett – fotó: Chripko Lili

– Milyen nehézségeket okozott nekik a karantén? Mik voltak azok a helyzetek, amiket különösen nehezen vagy viccesen tudtak megoldani?

– Természetesen ezeknek a fiataloknak a szobái nem táncterem méretűek, csak keveseknek volt otthon egyáltalán rúdja a gyakorláshoz. Konyhapultba, lépcsőkorlátba, kilincsbe kapaszkodva edzettek, a spicc-cipővel parkettát törve, a szomszédok és családtagok idegein táncolva. Hiszen ugye nem csak ők voltak otthon, hanem mindenki.

Volt család, ahol az egyik szobában balettos, a másikban zenész testvér egyszerre gyakorolt.

Közben a szülők laptopjaik előtt próbáltak a konferencia-beszélgetésben vállalhatóan részt venni. A legtöbb helyen minimum a bútorokat át kellett rendezni, vagy azoknak új funkciót kellett adni: sublód alá dugott lábakkal, rúdnak kinevezett bárpulttal – a leleményes szülők azonban úgy láttam, mindent megtettek.

– Számodra mi jelentett kihívást ezekben a fotókban?

– Az én fotográfiai stílusomtól nem áll távol a humor, a groteszk, a görbe tükröt mutatás. Viszont itt az elejétől fogva biztos voltam benne, hogy ezt a témát nem szabad ebből az irányból megközelítenem. Nem lehet azon a hangsúly, hogy faramuci helyzetek álltak elő ezekben az otthonokban. Nem lehet derülni másnak a nehézségein, hanem mindenképpen olyan képeket kell készítsek, amelyek a téma és a balettvilág eleganciáját hordozzák, de közben persze nem hazudják el a helyzet nehézségét. Kihívás volt ezen a határon balanszírozni, de igyekeztem megtartani korábbi képeimből a „lecsupaszított valóság” bemutatásának vágyát, új köntösbe csomagolva.

Balett - fotó: Chripko Lili

– Mit adott neked ez a sorozat (a díjon kívül)?

– Óriási megtiszteltetés és szakmai elismerés megnyerni a Sajtófotó pályázat egyik kategóriájának első díját, de a munkámban nem az motivál elsőként, hogy díjakat nyerjek, hanem hogy olyan embereknek adjak hangot, akiknek adott esetben halk a szava. Akik csak csendben, becsülettel, elhivatottan végzik a munkájukat, minden nehézség dacára.

Az, hogy a kamerám eljuttat olyan világokba, ahova esetleg soha nem nyertem volna betekintést, a legnagyobb jutalom az élettől, és ez itt is megtörtént.

„Köszönettel tartozom mindenkinek, aki segített az anyag elkészítésében, a Magyar Táncművészeti Egyetemnek, a növendékeknek és családjaiknak és kollégáimnak, akik segítettek az anyag csiszolásában és összeállításában.” – Chripkó Lili Anna

Chripkó Lili sorozatának további képei ide kattintva elérhetőek.

Promóció

Ne maradjon le semmiről!

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.

A feliratkozással elfogadom a Papageno Consulting Kft. adatvédelmi tájékoztatóját!