Az amerikai-magyar zongoraművész, Peter Klimo május 7-én játszik a rangos Brüsszeli Erzsébet Királyné Zenei Verseny első fordulójában. Koncertje ide kattintva követhető élőben 16 órától.
A harmincéves zongoraművész Chopin, Haydn, Liszt Ferenc, Rachmaninov, Ligeti György és Bartók műveivel indul a versenyen. A pontos repertoárt ide kattintva lehet megtekinteni.
Peter Klimo Amerikában született és él, de tökéletesen beszél magyarul. 9 éves korától tanul zongorázni, Bartók zenéjéhez kezdettől vonzódik. Az Eastman School of Musicon diplomázott, ahol Nelita True diákja volt. Mesterképzős diplomáját a Yale School of Musicon szerezte, itt Frankl Péter tanította.
Művészdiplomáját a Texas Christian Universityn szerezte, ahol Ungár Tamás tanította. Jelenleg doktori tanulmányait folytatja az Eastman School of Musicon, témavezetője Alan Chow. Számos nemzetközi versenyen boóizonyította tudását, többek közt a a Bartók Világverseny harmadik helyezettje lett 2019-ben.
Az 1937-ben alapított nemzetközi fesztivált évente rendezik meg Brüsszelben fiatal komolyzenészeknek. Először a hegedűművészek mérhették össze a tudásukat, majd 1938 óta a zongoristák, 1988 óta az énekesek és 2017 óta a csellisták is kaptak saját versenyt.
A megmérettetés négy fordulóból áll, melyek közül az első, az előválogató zárt ajtók mögött, a következő három azonban közönség előtt zajlik. A beküldött videóik alapján kiválasztott művészek vehetnek részt az első nyilvános fordulóban. Azt azonban nem szabályozták, hogy hányan juthatnak be ide.
Az első körben a versenyzők sorrendjét sorsolással döntik el. Mindannyian egy húszperces koncerttel készülnek és közülük 24-en jutnak tovább a következő, harmadik fordulóba.
Ebben fordulóban már két koncertet adnak a versenyzők, egyet ismét önállóan, egyet pedig egy kamarazenekarral – mindezt két különböző napon. Innen már csak tizenkét jelölt folytathatja a versenyt. Ők a brüsszeli Centre for Fine Arts (Palais des Beaux-Arts)-ban mutatják be tudásukat egy szimfónikus zenekarral.
A verseny a fiatal művészek tanulását szolgálja, ez megmutatkozik abban is, hogy a kieső versenyzőknek minden esetben lehetőséget biztosítanak, hogy találkozzanak a zsűrivel.
A finalistákat a Queen Elisabeth Music Chapelben helyezik el, ahol minden külső körülménytől háborítatlanul koncentrálhatnak a gyakorlásra, ugyanis a döntőben egy új darabot kell előadniuk egy zenekarral. Az új darabok bemutatása az elődöntőknek is kötelező eleme. Minden döntős megkapja 1995 óta a díjazott címet, azonban csak az első hat versenyző között állítanak fel sorrendet.
Ide kattintva követheted nyomon, hogy teljesít Peter Klimo.