Vass Lajos vezeti tovább a megújuló Óbudai Társaskört

Szerző:
- 2021. június 2.
Vass Lajos - fotó: Gálos Mihály Samu
Vass Lajos - fotó: Gálos Mihály Samu

2023-ban harmincöt éves lesz az Óbudai Társaskör, melynek vezetését 2021 januárjától Vass Lajos, a szolnoki Szigligeti Színház korábbi igazgatója, a Magyar Állami Operaház volt főigazgatója vette át. Kinevezése 5 évre szól.

- hirdetés -

„Három sikeres évtizedet tudhat maga mögött az intézmény, Merényi Judit, majd Harsányi Mária igazgatásával. Megítélésem szerint korszakhatár következett el: a »patina és progresszió« jegyében őriznünk kell a hagyományokat, emellett azonban, a 21. század ritmusához igazodva, új közönségrétegek számára is láthatóvá kell válnunk. Ez pedig csak úgy megy, ha kicsit mást kínálunk, de nagyon másként közvetítünk” – mondja Vass Lajos.

A Kiskorona7. a legkülönfélébb kínálattal, irodalmi estekkel, komoly- és könnyűzenei estékkel is várja majd az érdeklődőket.

„Szeretném, ha minél több fajsúlyos művész tervezne önálló műsort kifejezetten az Óbudai Társaskör színpadára” – mondja az igazgató, kiemelve: változatlan környezetben új találkozóhely épül.

A szabadtéri, nyári előadások a lehető leggazdagabb műfaji kitekintéssel szerveződnek a jövőben – „a Kiskoronába járni” esemény lesz. Az új igazgatói koncepció szerint minden évszak tartogat majd egy-egy országos jelentőségű komolyzenei rendezvényt – a negyedévente jelentkező, világszínvonalú estek látogatott, emblematikus alkalmakként fémjelzik majd az intézményt.

A hétköznapokban a kamarazenétől kezdve az operán, a világzenén, a jazzen és a dixielanden át az akusztikus popig sok-sok stílust vonultat fel koncertszínpaduk, de más jellegű, többek közt prózai programokat is kínálnak majd.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo