Bartók Román népi táncaiból készült előadással turnézik a Feledi Project

Szerző:
- 2021. július 20.
Hat tánc
A Hat tánc c. előadás – fotó: Varga Zsolt

A tavaly Harangozó Gyula-díjjal kitüntetett Feledi János és csapata, az idén 10 éves jubileumát ünneplő Feledi Project Hat tánc című előadásukkal indult turnéra. Bartók Béla születésének 140. évfordulója alkalmából a zeneszerző Román népi táncok művéből készítettek jazz adaptációt az Oláh Dezső Trió zenekarral, amelyet július 16-án mutattak be a Nemzeti Táncszínház TáncParkjában a Millenárison.

- hirdetés -

Az előadást az ország több pontján, fesztiváljain is láthatja majd a közönség: augusztus 1-jén a Művészetek Völgyében, augusztus 4-én az Ördögkatlan Fesztiválon, augusztus 15-én a Zempléni Fesztiválon, augusztus 28-án a szentendrei MűvészetMalomban.

Feledi János nem először dolgozik Oláh Dezső Junior Prima díjas zongoraművész, zeneszerzővel, közösen jegyzik a Prozódia (2014) előadást, amit Kodály Zoltán népdalgyűjtései ihlettek. A mostani közös munka is bizonyítja, hogy mennyire jól tud működni az élő jazz zene és a kortárs tánc fúziója.

Hat tánc

A Hat tánc c. előadás – fotó: Varga Zsolt

A zene az eredeti motívumokból indul, törekedve az autentikusságra, ezeket próbálja visszaadni, ezekről többet mondani, a karakterek stílusát megmutatni. Oláh Dezső Trió és Feledi János arra is fókuszáltak, hogy minőségi és plasztikus szövetbe ágyazzák ezeket a dallamokat és mozgásvilágot. Az alkotók a lényegi mondanivalót beszélik át, annak különböző mélységeit fejtegetik, analizálják.

Hat tánc

A Hat tánc c. előadás – fotó: Varga Zsolt

A Hat tánc reflexió Bartók Béla Román népi táncok művére, az 1915-ben írt zongorára íródott művének dob, bőgő, zongora adaptációja. „A táncelőadás a mindennapjainkról szól. Egy közösség egymáshoz való viszonyulását követhetjük nyomon különböző életérzések, tételek kapcsán. Legyen ez bál, vagy magányos férfi tánca, vagy egy kacérkodó, incselkedő páros tánc. Mai virtuális világunkban eltávolodunk egymástól. Másfajta közösségi életet élünk, ami nem emberközpontú. Ezt az emberi kapcsolatokon alapuló közösségi szellemet keressük” – mondta az előadás rendezője-koreográfusa, Feledi János.

A darabban az emberi egzisztencia határait kutató expresszionizmus és az irónia, valamint a szándékos egyszerűség és a kontrapunktikus összetettség jól megférnek egymás mellett. A mű hat tánctételből áll, melyeknek karakterét megőrizve improvizációk hangzanak el a tánc tételek között.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Superbrands 2022
Superbrands 2021
Superbrands 2022
Superbrands 2022
ICMA logo
Member of IMZ
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo