A Royal Academy of Music professzora, Pauk György hegedűművész 1936. október 26-án született Budapesten. A pályán eltöltött 80 évét 2016-ban kiadott önéletrajzi kötetében foglalta össze, mely 2021-ben angolul is napvilágot látott.
- hirdetés -
„Amikor 21 éves korom körül elhagytam a kommunista Magyarországot, megváltozott az életem. Az egyike voltam az első diákoknak, akiket kiengedtek nyugatra. 1955-ben egy diákkvartettben játszottam és engedélyt kaptunk, hogy Belgiumba utazzunk. A következő évben Olaszországba mehettünk. Alig tudtam elhinni, milyen szabadon élnek és beszélnek egymással az emberek. Ekkor döntöttem el, hogy végleg el kell hagynom Magyarországot. Nem tudtam tovább börtönben élni és rájöttem, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy kiszabadítsam magamat. – idézi Pauk Györgyöt a The Strad cikke.
„Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem voltak csodálatos vonósoktatók Magyarországon. Mi mind együtt voltunk ebben a börtönben és semmi más dolgunk nem volt, mint gyakorolni. Szerettem az operát és gyakran jártam az Operaházba, de ezen kívül nem volt semmi – sem televízió, se műsorok, csak a tanulás és a gyakorlás. Teljesen elvágtak minket a a nyugat-európai kultúrától. Nem is tudtunk róla, hogy mekkorát fejlődött a kortárs zene – ismertük Hacsaturjánt, Kabalevszkijt, Sosztakovics néhány művét, de Stravinskyt nem” – a hegedűművésznek végül sikerült tartósan kijutnia külföldre. Az ezzel kapcsolatos félelmeiről is mesélt a könyvben:
„1956-ban Párizsban adtam néhány koncertet és úgy döntöttem, nem térek vissza Magyarországra. Szülők nélkül nőttem fel, az anyám és az apám meghaltak a holokausztban. De volt egy nagyanyám, akit féltem itt hagyni – de végül mégsem tértem vissza 17 évig. Akkoriban az ember nem lehetett biztos benne, hogy ha hazatér, akkor engedik-e, hogy ismét elhagyja az országot, de mire Magyarországra utaztam már évek óta brit állampolgár voltam és ismerték a nevemet. Nem volt miért aggódnom, én mégis féltem.”
„Egy ideig Párizsban, majd Hollandiában éltem, de végül Yehudi Menuhin, akivel még Magyarországon találkoztam, meggyőzött, hogy menjek Nagy-Britanniába. Írt ajánlólevelet a Belügyminisztériumnak arról, hogy az ő diákja leszek. Először három hónapra adtak engedélyt, majd időben megérkezett az állandó tartózkodási engedély is.” – idézi fel, hogy miért esett éppen Londonra a választása, majd azt is elárulja, hogy mennyire jó döntésnek bizonyult ez:
Pauk György életrajzi kötete angolul
„Abban az időben Londonban volt a komolyzene aranykora. Minden nagynevű zenész, Daniel Barenboim és Radu Lupu ide vágyott. Az 1960-as és 1970-es években megállás nélkül koncerteztem. Megnyertem három nemzetközi versenyt (1956-ban a Paganini Competitiont, 1956-ban a müncheni Sonata Competitiont, majd 1959-ben a Marguerite Long–Jacques Thibaud Competitiont). Akkoriban sokkal többet számítottak a versenyeken elért eredmények, mint manapság. Ha első helyezést értél el egy neves versenyen, akkor sok koncertre hívtak.
Az életem szállodákban és repülőgépeken telt, hangfelvételeket készítettem, helyi zenei társaságok százaiban léptem fel, adtam koncertet a BBC-nek, templomoknak, és így tovább. Szólistaként fontos és hosszútávú kapcsolatot alakítottam ki három jelentős zenekarral is: a Londoni Filharmonikusokkal, akikkel Csajkovszkij hegedűversenyét vettük fel, a Londoni Szimfonikusokkal, akik elsőként ajánlottak nekem koncertmesteri pozíciót, amelyet azonban visszautasítottam és a London Mozart Players-szel.”
Pauk Györgyöt nemcsak a saját karrierje kezdeteiről kérdezték, hanem a mostani fiatal zenészek lehetőségeiről is:
„Manapság a diákjaim számára a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy koncertezhessenek – és ez már a pandémia előtt is így volt. A zenét már nem gondolja olyan fontosnak a nagyközönség, mint korábban. Vagy talán túl sok van belőle, esetleg túl sok a nagyon magasan képzett fiatal zenész. Az egész világról vannak kiemelkedő tanítványaim, akik jelentős zenekarok vezető pozícióit töltik be, vagy kamarazenét játszanak. A járvány utáni nyitásban azonban azok miatt, akik csak most mutatkoznának be. Az egyik diákomnak harminc koncertjét mondták le és egyelőre nem tisztázott, hogy ezeket bepótolják-e. Az ismert sztárok koncertjeit természetesen megtartják majd, de a fiatalok esetében ezt nem lehet tudni.
Pauk György lesz az első alkalommal megrendezett debreceni Kodály Nemzetközi Zenei Verseny zsűrijének elnöke. A versenyről itt írtunk bővebben.
„Észrevettem, hogy az utóbbi időben a legtöbb fiatal zenész nagyon jó technikailag. Az én időmben ez másképp volt: nem a technikán, hanem a zenén volt a hangsúly. Ma az első, amit meghallasz valakinek a játékában, az a technikája. A rangos versenyeken az indulók többsége Ázsiából jön, ahol nagyon nagy a fegyelem. Amikor én voltam diák, akkor a versenyzők többsége Európából , különösen Oroszországból származott. A változás oka pedig a tanítás színvonala. Néhány kivétellel minden kiváló tanár elhagyta Oroszországot, mert nem fizették meg őket – tízszer annyit kerestek nyugaton, mint a szülőföldjükön. Sajnos ugyanez állt Magyarországra is. Én vagyok az egyik utolsó örököse a nagy magyar hegedűsiskolának, amely Joachimmal kezdődött, Hubayval és Zathureczkyvel, végül velem folytatódott.”
(via The Strad)
