Szájharmonika-lamellákból álló „hangszobrot” építenek Berlinben

Szerző:
- 2021. augusztus 21.
Harmonika - forrás: FB
Harmonika - forrás: FB

A használt szájharmonikákból kiszerelt lamellákból álló alkotás az egykori berlini fal leghosszabb megmaradt szakaszánál készül globális együttműködésben, többek közt a német főváros magyar kulturális intézete, a Collegium Hungaricum Berlin (CHB) támogatásával. A projektet augusztus 21-én mutatják be.

- hirdetés -

A WINDWALL című közösségi művészeti alkotás több ezer újrahasznosított szájharmonika-lamellasorból áll össze, amelyeket a Berlint és képletesen egész Európát évtizedekig kettéosztó fal East Side Gallery nevű megmaradt belvárosi szakaszánál építenek szoborrá.

„A szél által megszólaltatott hangszobor olyan magas, mint a berlini fal, ám vele ellentétben az embereket nem elválasztja, hanem összeköti őket egymással” – írták a projektet a német főváros rangos kulturális alapjával (Hauptstadtkulturfonds – HKF) együtt támogató CHB közleményében.

Az első szakasz, a gyűjtés folyamata a végéhez közeledik. Eddig mintegy 4000 szájharmonikát küldtek Berlinbe szerte a világból, további küldemények úton vannak.

A projekt létrejöttéhez 39 magyar harmonikás is aktívan hozzájárult: 727 lamellát küldtek a szoborhoz, ami a teljes projekthez szükséges mennyiség hetede. Az alkotók külön megköszönték a hozzájárulást az itthoni gyűjtést szervező Szabó Tamásnak és az adakozó zenészeknek. Azt is elárulták, hogy a hangszeralkatrészekkel sokszor történetek is érkeznek. Van, aki a gyerekkorában vásárolt, első hangszerének darabjait küldi el.

Szombaton a hangszobor már elkészült részét berlini, budapesti és bécsi hangművészek hozzák működésbe különböző módokon.

Az eseményt koncertek kísérik, mások mellett Szabó Tamás szájharmonikás és Gál Csaba Boogie énekes, gitáros részvételével.

A WINDWALL a CHB zenei kurátora, Andyvazul projektje. A hangművész 2015-ben alkotott meg egy kísérleti hangszert, az úgynevezett diszharmonikát, és felhívást intézett a nemzetközi szájharmonika-közösséghez, hogy vegyenek részt a WINDWALL közös felépítésében. A hangszobor a CHB-ban készül.

A projekt együttműködő partnerei közé tartozik több világhírű szájharmonika-gyártó, a fal történetét kutató közalapítvány (Stiftung Berliner Mauer) és a berlini osztrák kulturális intézet (Österreichisches Kulturforum).

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo