Papageno Radio
Intermezzo Egy Budapesten alapított kamaraegyüttes nyerte meg a nemzetközi Brahms versenyt

Egy Budapesten alapított kamaraegyüttes nyerte meg a nemzetközi Brahms versenyt

A Trio Bohémo a kamarazenei kategóriában első díjat, illetve a közönségdíjat is elnyerte az Ausztriai Pörtschach-ban idén 28. alkalommal megrendezett nemzetközi Johannes Brahms versenyen. Az egyébként három cseh zenészből összeálló együttes számára ez az utóbbi hetekben már a második jelentős sikere, miután egy héttel korábban Olaszországban elnyerte az újonnan megalapított „Filippo Nicosia” díjat.

A trió tagjai – (Kristina Vocetková (gordonka), Matouš Pěruška (hegedű) és Vojtek Jan (zongora) – a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem diákjai voltak. Jan Vojtek Fischer Annie ösztöndíjas zongoraművész, Réti Balázs és Némethy Attila növendéke volt. A trió másik két tagja is idén fejezte be a Budapesti tanulmányait. Az együttes már néhány hónap közös munka után második díjat nyert egy svájci versenyen. A pandémia alatt két sikeres tévében közvetített jótékonysági koncertet adtak Csehországban, amelyek keretében közel 200 ezer EUR-t adományoztak a nézők többek közt az Olaszországi irgalmasrendi kórházak számára.

A rangos nemzetközi verseny három fordulójában számos, nagyrészt Európai kamaraegyüttessel szemben mérette meg magát Trio Bohémo Brahms, Haydn, Beethoven, Schoenfield, illetve Martinů és Liszt műveiből összeállított műsorral.

A fiatal trió jelenleg is több nemzetközi fellépésre készül, az idei év végéig Csehországi színpadokon kívül fel fog lépni például a Flandriai Fesztiválon, és a 30. Parkhouse Award kamarazenei verseny döntője keretében debütálni fog a Londoni Wigmore Hall-ban. Ezen kívül Németországban, Svájcban, Olaszországban és Hollandiában is fellépnek.

A Budapesti közönségnek is lesz lehetősége ősszel meghallgatni a három fiatal zenészt, november 5-én a Zeneakadémia Solti Termében közös koncertet adnak a Chaos vonósnégyessel az ECMA (European Chamber Music Academy) showcase napjai keretében.

A trióról többet megtudni a honlapján lehet, illetve az aktuális történéseket érdemes az együttes Facebook-oldalán figyelni.

Promóció

Ne maradjon le semmiről!

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.

A feliratkozással elfogadom a Papageno Consulting Kft. adatvédelmi tájékoztatóját!