Papageno Radio
Folk Faültetéssel tisztelegnek a magyar néptánc nagyjai előtt

Faültetéssel tisztelegnek a magyar néptánc nagyjai előtt

Tizenegy fát ültetnek el a színpadi néptánc nagy generációjának köszöntésére és emlékére szeptember 16-án a Nemzeti Táncszínház melletti területen a Millenáris Parkban.

A táncos körben elültetett fákat a névtábla avatás során körülölelik majd az alapítókra emlékező néptánc együttesek. A faültetés ötletgazdája és megvalósítója az idén kilencvenéves Galambos Tibor, a Magyar Köztársaság Tisztikeresztjével kitüntetett táncos, koreográfus, dokumentumfilm-rendező.

Az 18.00-kor kezdődő ünnepélyes faültetés és emléktábla avatás a 60-as évek nagy néptáncgenerációjának, Györgyfalvai Katalinnak, Kricskovics Antalnak, Martin Györgynek, Orsovszky Istvánnak, Pesovár Ernőnek, Simon Antalnak, Szigeti Károlynak, Vásárhelyi Lászlónak állít emléket és köszönti Galambos Tibort, Novák Ferencet és Tímár Sándort.

Az első generáció – Rábai Miklós, Molnár István, és Szabó Iván után következő néptáncos nemzedék közös céljául tűzte ki, hogy a táncon keresztül ne csak a múlt értékeit mutassák be, hanem az őket körülvevő világról, a máról is szóljanak. Alkotásaikban az eredeti táncokat színházi, vagy táncszínházi alkotásaikban anyanyelvként használták.

A „Tizenegyek” munkája nyomán az ország különböző pontjain működő együttesek, műhelyek és alkotó központok jöttek létre, akik mostantól az alapító születésnapján színes szalaggal díszítik majd az emlékfákat.

Galambos Tibort, a Táncfórum (a későbbi Nemzeti Táncszínház) alapítóját, igazgatóját szeptember 16-án, a faültetést követően egy a tiszteletére rendezett esten köszönti a magyar táncszakma.

Promóció

Ne maradjon le semmiről!

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.

A feliratkozással elfogadom a Papageno Consulting Kft. adatvédelmi tájékoztatóját!