Papageno Radio
Színház Nem lenne kötelező, de az Örkény mégis kéri a védettségit

Nem lenne kötelező, de az Örkény mégis kéri a védettségit

Tisztázta az utóbbi napok félreértéseit az Emberi Erőforrások Minisztériuma, melynek eredményeként megállapítható, hogy nem kötelező a védettségi igazolvány felmutatása a színházi előadások látogatása esetén. Az Örkény Színház igazgatója, Mácsai Pál ennek ellenére azt közölte, hogy ők védettségivel engedik csak be a nézőket.

„Az Örkény Színház a járvány megjelenése óta mindig nézőinek és dolgozóinak elérhető legnagyobb biztonságára törekedett. Most is így teszünk, ezért előadásaink látogatását a kötelezően előírtnál szigorúbb feltételhez kötjük. Előadásainkon védettségi igazolványt kérünk.

Tizennyolc éven aluli nézőink is védettségi igazolvánnyal, vagy védett felnőtt felügyelete mellett látogathatják előadásainkat. Meggyőződésünk, hogy ez szolgálja legjobban mindannyiunk védelmét, így az oltatlanokét is, akik különösen kitettek egy esetleges fertőzésnek” – áll az igazgató közleményében.

Ide kapcsolódik:
Örkény évadnyitó - megmarad az Örkény Stream és ismét lesz Örkény Kert

Azok a nézők, akik védettségi igazolvánnyal nem rendelkeznek, de már megvették a jegyüket, 2021. szeptember 10-ig válhatják vissza azt online vagy személyesen. Részleteket a színház oldalán.

Promóció

Ne maradjon le semmiről!

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.

A feliratkozással elfogadom a Papageno Consulting Kft. adatvédelmi tájékoztatóját!