Papageno Radio
Intermezzo Rémi Durupt nyerte a Doráti Antal Karmesterversenyt

Rémi Durupt nyerte a Doráti Antal Karmesterversenyt

Idén már harmadik alkalommal, szeptember 4-11. között került megrendezésre a Nemzetközi Doráti Antal Karmesterverseny. Az első díjat Rémi Durupt érdemelte ki.

A verseny célja, hogy valódi karrierlehetőséget biztosítson a feltörekvő zenekari karmestereknek, akik nemzetiségtől és kortól függetlenül jelentkezhettek a megmérettetésre.

A második díjat Omar El Jamali szerezte meg.

„Nagyon köszönöm mindenkinek a támogatott, nagyszerű művészeket ismertem meg, és külön köszönet a MÁV Szimfonikusoknak, akikkel egy nagyszerű és intenzív hetet töltöttünk el” – fogalmazott a verseny után Durupt, aki 2019-ben a Eötvös Alapítvány mentoráltjaként dolgozott.

Doráti Antal, a verseny névadója, maga volt a kimeríthetetlen szellemi odaadás, a soha meg nem nyugvó, sosem fáradó akarat. Pályája csaknem hét évtizedet ölel át a korszak zenetörténetéből – mintegy ötvenévnyi lemezkészítői elkötelezettséggel. Úgy gondoljuk, hogy a XXI. század kihívásai között a magyar származású Doráti elhivatottsága a mai magyarországi kulturális életben is kimagasló példát jelent.

Ide kapcsolódik:
Élőben jelentkezünk a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyről

Lendvai György, a MÁV Szimfonikus Zenekarának ügyvezető igazgatója elmondta, hogy „remek érzés, hogy úgy indult az évad, hogy hatvan fiatal tehetség áll ki a zenekar elé, akik a versenyt követően hírét viszik a MÁV Szimfonikusoknak a világban.”

Az egyetlen magyar versenyző, Derecskei András különdíjban részesült.

Promóció

Ne maradjon le semmiről!

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.

A feliratkozással elfogadom a Papageno Consulting Kft. adatvédelmi tájékoztatóját!