Straub Dezső a Facebookról tudta meg, hogy leváltották

Szerző:
- 2021. november 7.
Straub Dezső
Straub Dezső – fotó Zih Zsolt / MTI

Straub Dezső volt a Vidám Színpad művészeti vezetője, miután a játszóhely igazgatója és tulajdonosa, Böröndi Tamás 2020 novemberében elhunyt koronavírus-fertőzésben. A színész, énekes, konferanszié a közösségi médiából értesült arról, hogy a Vidám Színpad új igazgatót nevezett ki.

- hirdetés -
„Látom, hogy megkérdezésem és a részemre címzett felmondás nélkül a Vidám Színpad új művészeti igazgatót nevezett ki! Véleményem szerint ebből a tisztségből kettő egy színházban sok lenne! Tisztelettel kérem tehát a Vidám Színpad pillanatnyi vezetőit, hogy közönségünket tájékoztassák arról a tényről, hogy – idézet a közleményből – „Böröndi Tamás özvegye, Götz Anna – férje szellemi örökségét szem előtt tartva” – felmondás nélkül Straub Dezső helyett új művészeti vezetőt nevezett ki!” – reagált a hírre Straub szintén a Facebookon.

A színész kéri a Vidám Színpad vezetőit, hogy kézbesítsék neki a hivatalos felmondást, továbbá tájékoztassák a nézőket arról, hogy őt, a Böröndi Tamás által a Vidám Színpad Örökös Tagja címmel kitüntetett Straub Dezsőt a színház vezetősége tagjai között a továbbiakban nem kívánja mint színészt és rendezőt sem szerepeltetni.

A Vidám Színpad az alábbi bejegyzést tette közzé (részlet):

„Megújul a Vidám Színpad!

Készülünk az Eurocenter tavaszi nyitására.

November 13-án előbemutató az Óbudai Kulturális Központban.

Eric Assous: Szeress, ha bírsz!
(Magyarországi ősbemutató)

Hosszú kényszerszünet után újrakezdünk!

Az elmúlt időszakban színházunk tulajdonosa és igazgatója, Böröndi Tamás színművész tragikus elvesztése, a pandémia miatti több hónapos szünet, valamint a színházunknak otthont adó Eurocenter bezárása és felújítása miatt többszörös nehézséggel kellett megküzdenünk.

Most elérkezett az idő, hogy a teljes nyitásra készülve elkezdjük felépíteni új repertoárunkat és ideiglenes játszóhelyen újra szeretett közönségünk elé lépjünk.

Ahogy otthonunk megújul, úgy a Vidám Színpad életében, művészi létezésében is új korszak kezdődik.

Böröndi Tamás özvegye, Götz Anna célkitűzése – férje szellemi örökségét szem előtt tartva és művészi vágyát beteljesítve -, hogy színházunk a méltó hagyományokat megőrizve és egyben megújítva, a nagy elődök tudását továbbadva egy új generációnak, a szórakoztató műfajt magas színvonalon művelje. A gördülékeny működéshez a hátteret színházunk ügyvezető igazgatója, Akerl László biztosítja.

A megújuló Vidám Színpad művészeti vezetője Tasnádi Csaba Jászai Mari-díjas rendező, a VIDOR Fesztivál ötletgazdája és létrehozója, aki az igényes szórakoztatás elkötelezett híve, közel két évtizedes színház vezetői tapasztalattal.”

(Via Telex)

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo