Az újbudaiak döntik el, hol lesz a Törőcsik Mari tér

Szerző:
- 2021. december 17.
Törőcsik Mari - forrás:: Nemzeti Színház
Törőcsik Mari - forrás:: Nemzeti Színház

Az újbudai önkormányzat népszavazást kezdeményez arról, hogy melyik közterületet nevezzék el a kerületben az idén elhunyt színésznőről. A lehetséges helyszínek: az Etele tér és park, a Feneketlen-tó környéke illetve a Függetlenségi Park. 

- hirdetés -

Újbuda Önkormányzat szeretne méltó emléket állítani Törőcsik Mari színművésznek, aki életművének, valamint Újbuda iránti kötődésének, szeretetének és ragaszkodásának elismeréseként érdemelte ki a kerület díszpolgári címét – írja az önkormányzat hivatalos közlemény. A XI. kerület képviselő-testülete idei utolsó ülésén úgy döntött, kezdeményezi a fővárosnál, hogy közterületet nevezzenek el a tavasszal elhunyt legendás művészről. A színésznő több évig élt a XI. kerületi Vincellér utcában.

Az újbudaiak dönthetik el, hogy melyik helyszín lenne erre a legméltóbb. A javaslatok között szerepel az Etele tér, a Függetlenségi Park, a Feneketlen tó körüli terület, valamint az Etele park át-, illetve elnevezése is. A tervek szerint a lakók személyesen, levélben és neten is szavazhatnak majd január végéig, de hamarosan tájékoztatják őket a részletekről.

Törőcsik Mari háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznő, a Nemzet Színésze, a Nemzet Művésze, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Újbuda Díszpolgára.

(via magyar.film.hu)

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo