A Bécsi Szimfonikusok szólamvezetője lesz Temesvári Bence

Szerző:
- 2021. december 21.
Temesvári Bence
Temesvári Bence

A 22 éves magyar csellista, Temesvári Bence lesz a Bécsi Szimfonikusok szólamvezetője – számolt be a thestrad.com. A fiatal zenész számos nemzetközi versenyen ért el kiemelkedő eredményt.

- hirdetés -

A Bécsi Szimfonikusok bejelentette, hogy mostantól Temesvári Bence foglalja el a szólamvezetői posztot a csellisták között. Temesvári Bence 1999-ben született és hat éves kora óta játszik csellón. 2015-ben kezdte meg tanulmányait a Bécsi Zene- és Előadóművészeti Egyetemen Nagy Róbert, Somodari Péter és Várdai István keze alatt.

A fiatal zenész több versenyen is kiemelkedő eredményt ért el. Többek közt első helyezett lett 2017-ben a David Popper Nemzetközi Csellóversenyen, a szlovák Talents for Europe versenyen második helyezést ért el 2018-ban, majd 2019-ben elhozta a nagydíjat. 2019-ben Csehországban a Gustav Mahler Csellóversenyen lett első helyezett. 2020-ban első díjat nyert a bécsi Danubia Talents Nemzetközi Versenyen, ahogy a Trevisóban is.

A fiatal csellista korábban elnyerte a Bécsi Filharmonikusok két évre szóló akadémiai ösztöndíját is, mely 2023-ig biztosít számára lehetőségeket.

(via thestrad.com)

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo