Nemrég került a mozikba az első magyar karácsonyi film, Tiszeker Dániel romantikus vígjátéka, a Nagykarácsonyról. A film egyik főszereplőjét, Zsigmond Emőkét a marieclaire.hu kérdezte.
– A színházadban, az Örkényben most lettetek készen Jean-Paul Sartre A legyek című darabjának felújításával Hegymegi Máté rendezésében. Milyen volt közel két év után újra színpadon állni?
– Nagyon élveztem. Most valahogy másképp becsülöm meg ezeket a pillanatokat. A mának örülök, mert csak az a biztos. Reggel megcsináljuk a tesztet, kiderül, hogy negatívak vagyunk-e, és ha igen, akkor meglesz az előadás. De a holnap már bizonytalan.
– Beszélgetésünk idején az aktuális szabályozás szerint a nézők maszkban ülnek az előadás alatt. Még jó, hogy a színészek játszhatnak nélküle. Körülbelül az jelentené a színház végét…
– A mimika nyilván az egyik legfontosabb eszközünk, de azért maradna még néhány. Egyébként érdekes, hogy a maszkviselés mennyire megváltoztatja az emberi viselkedést. A tömegközlekedésben vettem észre, hogy ha az emberek ilyesmit viselnek, akkor úgy érzik, hogy láthatatlanná váltak. Jobban mernek figyelni, bátran leskelődnek; egyre többször akadok szempárokba…
