1905. április 26-án született Budapesten és 1973. június 20-án hunyt el Keleti Márton filmrendező, akinek nevéhez a magyar filmtörténet olyan sikerdarabjai fűződnek, mint a Mágnás Miska és A tizedes meg a többiek. Munkásságát három alkalommal ismerték el Kossuth-díjjal.
Keleti Márton 1905. április 26-án született Budapesten. Pályafutását 19 évesen, színházi segédrendezőként kezdte a Városi Színházban (a mai Erkel Színházban), Sebestyén Géza mellett, drámai művek, zenés darabok és operák színre állításában és a látványtervezésben is részt vett. Az 1930-as évek elején, amikor Magyarországon is megjelent a hangosfilm, Fejős Pál és Vajda László asszisztenseként tanulta ki a mesterséget. Néhány év múlva önállósította magát, s már első filmje, az 1937-ben forgatott Torockói menyasszony című vígjáték elnyerte a közönség tetszését.
Keleti rövid idő alatt a legkedveltebb rendezők közé emelkedett, vidám filmjeire tódultak a nézők, ilyen volt a Csathó Kálmán kisregényéből filmre vitt Te csak pipálj, Ladányi! és a Borcsa Amerikában, ennek külső felvételei New Yorkban készültek.
Ezután több év kényszerű szünet következett, származása miatt 1939-től nem dolgozhatott, csak a második világháború után jutott újra lehetőséghez. 1945-ben ő rendezte a világháború utáni első magyar játékfilmet Bródy Sándor A tanítónő című drámájából. Munkásságának új lendületet adott a filmgyártás államosítása, ő lett a következő évtized egyik legtermékenyebb rendezője, aki minden műfajban magabiztosan és otthonosan mozgott.
A könnyedség mellett nagy szakmai biztonság jellemezte, csalhatatlan érzékkel válogatta és irányította a színészeket.
Komolyabb tárgyú és felhőtlenül szórakoztató alkotásaival is a legszélesebb közönséget célozta meg, de soha nem az olcsó siker érdekelte. Olyan máig népszerű filmeket készített, mint a Janika, a Dalolva szép az élet, a Civil a pályán, a Fel a fejjel, A csodacsatár (ebben Puskás Ferenc is szerepelt) és a Mágnás Miska – utóbbi 1948-as elkészülte óta tízmillió nézőjével a legnézettebb magyar film.
A vígjátékok mellett komolyabb tárgyú filmeket is készített, Mikszáth Kálmán regényeiből a Beszterce ostromát és a Különös házasságot, Erkel címmel életrajzi filmet a Himnusz megzenésítőjéről.
1957-ben Két vallomás címmel bűnügyi filmet forgatott, amelyet vetítettek a cannes-i filmfesztiválon. 1959-ben a forradalom után az elsők között örökítette meg Dobozy Imre forgatókönyve alapján az eseményeket a Tegnap című alkotásban, megvilágítva azok emberi és politikai összetevőit.
Sajátos módon csempészte be a politikát ifjúsági filmjeibe, mint a Pár lépés a határ vagy a Puskák és galambok, ezek kalandfilmes keretek között elevenítik meg a munkásmozgalom történetét. 1962-ben romantikus drámát forgatott Esős vasárnap címmel. A hatvanas években is készített hatalmas közönségsikert arató, mára klasszikussá érett filmeket. 1963-ban forgatta a keserédes Hattyúdalt, Páger Antal jutalomjátékát, amelyet filmdalok is színeztek.
Két évvel később készült Dobozy Imre forgatókönyve alapján a frenetikus sikert arató A tizedes meg a többiek, amelynek két és negyed millió nézője volt, az első Magyar Játékfilm Szemlén megkapta a legjobb vígjáték díját, később az 1945 után készült tizenkét legjobb magyar film közé sorolták.
A film több szállóige forrása, ma is jókedvre derít a Sinkovits Imre által alakított tizedes bejelentése: „Az oroszok már a spájzban vannak”.
A Butaságom története című vígjáték szatirikus, fanyarul derűs korábrázolás, amelyben Ruttkai Éva és Básti Lajos mutatja be egy művészházasság játszmáit. 1970-ben szovjet-magyar koprodukcióban nagyszabású zenés filmet készített Liszt Ferenc életéről Szerelmi álmok címmel.
1964-től a televíziónak is rendezett politikai dokumentumdrámákat és kalandfilmeket (Az idegen ember, Én, Prenn Ferenc, Az aranykesztyű lovagjai). Keleti Márton, aki 1950-től a Színház-és Filmművészeti Főiskola filmfőtanszékének vezetője volt,
az abszolút profizmus megtestesítőjeként, a biztos siker védjegyeként vonult be a magyar filmtörténelembe, nevéhez mintegy negyven magyar filmsiker fűződik.
Munkásságát három alkalommal – 1951-ben, 1953-ban és 1954-ben – ismerték el Kossuth-díjjal, 1952-ben lett érdemes művész, 1965-ben kiváló művész. 1973. június 20-án, a Csínom Palkó forgatása közben szívroham következtében hunyt el.
