1912. február 28-án született és 1987. május 31-én hunyt el Markos József, művésznevén Alfonzó. Az artista és színész a paródia mestere volt, aki számait a legapróbb részletekig önmaga dolgozta ki. A Keménykalap és krumpliorr Bagaméri fagylaltosától a Ványadt bácsi című Csehov-paródián és a fiával, Markos Györggyel előadott karmester-paródián át számos műfajban megtalálta a humort.
1912. február 28-án született Alfonzó, azaz Markos József színész, artista, parodista. Erős, sportos testalkatú ifjú volt, az iskolai fegyelmet nehezen tűrte. A kereskedelmi iskolában komoly konfliktusba keveredett egyik tanárával, aminek az lett a vége, hogy kicsapták. Autószerelő inasnak állt, szabadidejét a ligetben töltötte, ahol artistákkal barátkozott és megtanulta mutatványaikat. Kétségbeesett apja „rendes” foglalkozást akart fiának, ezért Strasbourgba küldte egy ismerőséhez. A fiatalember Párizsba utazott tovább, a Renault gyárban kapott munkát autószerelőként.
1930-ban hazautazott és a Vidám Parkhoz tartozó varietében pankrátorként kezdett dolgozni.
A társulattal Bulgáriába szerződött és „a Hortobágy bikájaként” birkózó számmal járta az országot, a turné azután szakadt félbe, hogy egy török ellenfele legyőzte. 1933-ban a Royal Orfeum táncos produkcióiban lépett fel, egy évig Itáliában dolgozott, de a katonai behívó miatt vissza kellett térnie. Leszerelése után az Arizona mulatóban lett parkett-táncos, de amikor az egyik vele ízetlen tréfát űző gazdag vendéget felpofozta, mennie kellett.
A vándorévek során Egyiptomban, a Közel-Kelet mulatóiban lépett fel Joe Stan művésznéven, amelyet hamarosan Alfonzóra változtatott. Az ötletet a XIII. Alfonz spanyol király haláláról megjelent újságcikk adta: „Meghalt Alfonz óh, a király, éljen a király!”- kiáltotta. 1938-39-ben ismét Nyugat-Európában turnézott, s megismerkedett a pantomim „atyjával”, a francia Marcel Marceau-val is.
Hazatérve ismét varietékben dolgozott akrobataként és táncosként,
a fellépések között paródiákkal szórakoztatta kollégáit. A Moulin Rouge igazgatója felfigyelt fel rá és ötleteit beépítette az előadásokba. 1944-ben munkaszolgálatra hívták be, de sikerült megszöknie és álnéven műtőssegédként dolgozott a Rókus kórházban.
1945-ben egy orosz katonatiszt tolmácsaként került Szegedre, ahol megpróbálkozott a színészettel, de reményei nem váltak valóra. Budapesten a híres bűvész,
Rodolfó partnere volt a Fővárosi Nagycirkuszban,
de ő önálló estre vágyott. Apránként kialakított magának egy egyszemélyes színházat, melynek írója, rendezője, főszereplője is volt. Szállóigévé váltak bemondásai, poénjai, zseniális paródiákat rögtönzött. Az 1956-os forradalom után családjával külföldre távozott, Bécsben, majd Belgiumban élt és a legkülönfélébb filmekben vállalt szerepeket. Dolgozott Totóval, Vittorio de Sicával és Jacques Tatival, szíve azonban hazahúzta. A Vidám Színpadhoz szerződött, melynek nyugdíjazásáig tagja maradt.
Alfonzó reklámfilmekben is szerepelt, szlogenjei máig velünk élnek. Több mint húsz magyar filmben játszott kisebb-nagyobb epizódszerepet: Díszmagyar (1949); Költözik a hivatal (1953); Dollárpapa (1956); Puskák és galambok (1961); Csudapest (tv-film, 1962); Meztelen diplomata (1963); Idefigyeljetek, emberek! – (tv-film 1964); És akkor a pasas (1966); Hahó, Öcsi! (1970); Rumra cserélt feleség (tv-film, 1970). Az 1970-ben forgatott Én vagyok, Jeromos színészi jutalomjátéka lett. 1972-ben a Vigyázat mázolva című kisfilmben nyújtott alakításával elnyerte az oberhauseni fesztivál fődíját. Talán legemlékezetesebb alakítását a Keménykalap és krumpliorrban láthatta a közönség.
Számos tévéfelvétel készült vele, nagy sikert aratott a Ványadt bácsi című Csehov-paródia és a fiával, Markos Györggyel előadott karmester-paródia. A különös tehetségű művész 1969-ben lett érdemes művész, 1987. május 31-én halt meg Budapesten.
