Kórodi András Kossuth- és Liszt-díjas karmester, érdemes és kiváló művész 1922. május 24-én született Budapesten és 1986. szeptember 17-én hunyt el Trevisoban.
Kórodi András tanulmányait a budapesti Zeneművészeti Főiskolán 1935-ben Varró Margitnál és Máthé Miklósnénál kezdte zongorán, majd 1941-44. között a zeneszerzés szakot és a karmesterképzőt is elvégezte a budapesti Nemzeti Zenedében Lajtha László és Ferencsik János irányításával.
1945-ben rövid ideig a Nemzeti Zenede és a Munkás Karnagyképző vezénylés tanára. Egy évvel később korrepetitorként került a Magyar Állami Operaházhoz, majd karmesterként, 1963-tól pedig első karmesterként folytatta a munkát.
1957 és 1982 között a budapesti Zeneművészeti Főiskola karmesterképzőjének tanszékvezető tanáraként működött, 1967-től haláláig pedig a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának karnagya, 1976-tól elnök-karnagya volt.
Az új magyar zene számos művének ősbemutatóját fűződik a nevéhez, köztük olyan operák mint Kadosa Pál Huszti kaland című műve, Szokolay Sándor Vérnásza és Sámson című alkotása, Hajdu Mihály Kádár Kata és Szabó Ferenc Légy jó mindhalálig című művei. Bemutatta Petrovics Emil Bűn és bűnhődés című művét és Durkó Zsolt Mózesét is, de vezényelte Balassa Sándor Az ajtón kívül című alkotását is.
Saját zenekarán kívül sokat koncertezett az Állami Hangverseny Zenekarral és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával. Számos országban vendégszerepelt az Operaház együttesével és a Filharmóniai Társaság Zenekarával.
Első magyar karmesterként vezényelt a Moszkvai Nagyszínházban (1957, Carmen) és Tokióban. Több hanglemezfelvétele van, Bartók Concertóját már 1949-ben lemezre vette.
A bécsi klasszikusok, romantikusok, Bartók és Kodály mellett az ő vezénylésével vették lemezre Szokolay Sándor Vérnász és Sámson című operáját – mindkettővel elnyerte a Francia Akadémia nagydíját.
1952-ben és ‘58-ban Liszt-díjat, 1970-ben pedig Kossuth-díjat kapott. Az érdemes művész címet 1960-ban, a kiváló művész elismerést 1983-ban kapta meg.
