Rév Marcell ismét az Emmy-jelöltek között

Szerző:
- 2022. július 13.
Rév Marcell a Feleségem története sajtótájékoztatóján - Fotó: Csata Hanna
Rév Marcell a Feleségem története sajtótájékoztatóján - Fotó: Csata Hanna

A magyar operatőr már másodjára került be a tévés díjak várományosai közé, ahogyan tavaly, idén is az Euphoria című sorozat egy epizódjáért. A Televíziós Művészeti és Tudományos Akadémia július 12-én hirdette ki az idei Emmy-díj jelöltjeit. 

- hirdetés -

A többek közt a Fehér Istent, a Jupiter holdját vagy a Feleségem történetét is jegyző Rév Marcellt már tavaly is jelölték az HBO számára készített Eufória sorozat egyik epizódjáért (Trouble Don’t Last Always), idén pedig a sorozat egy másik, a The Theater And Its Double című epizódjáért került be az esélyesek közé a Kiemelkedő operatőri munka egykamerás sorozat (egy órás) kategóriában. A 74. Emmy díjátadót szeptember 12-én rendezik majd, a technikai díjakat pedig szeptember 3-án és 4-én adják át.

Rév kategóriájának további jelöltjei a Loki, az Ozark, a Squid Game, A csodálatos Mrs. Maisel és a Győzelmi sorozat: A Lakers dinasztia felemelkedése egy-egy epizódja. Az Eufóriát idén 16 kategóriában jelölték, többek között például Zendayát is, a legjobb női főszerepért járó díjra. Az Eufória 2021-ben ugyan nem nyert, 2020-ban viszont három Emmy-díjjal is büszkélkedhetett: megkapta a legjobb kortárs smink, a legjobb eredeti zene és dalszöveg, valamint a legjobb női főszereplő, dráma sorozatban kategóriák szobrait.

A legtöbb jelölést idén egy másik HBO-sorozat, az Utódlás harmadik évada gyűjtötte be, összesen 25-öt. A dúsgazdag családról szóló dráma csak a színészkategóriákban kapott 14 jelölést, amivel megdöntötte Az elnök emberei rekordját, amely 12-ig jutott annak idején.

A jelöltek teljes listája itt.

(via magyar.film.hu)

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo