A Katona József Színház október 15-én mutatja be Ibsen Hedda Gabler című darabját. A Nóra után 13 évvel keletkezett drámát Székely Kriszta rendezi, aki a rá jellemző módon meghekkeli a rendszert, és friss megvilágításból, árnyaltan, a címkézéseket meghaladó karaktermegközelítésekkel, formabontásokkal, és kortárs analógiákkal viszi színpadra a művet. A rendezővel beszélgettünk.
– Drámai amazonokról értekezett annak idején a szakdolgozatod, amelyben Hedda Gabler is szerepelt.
– Különleges női alakokat vizsgáltam, akik valamilyen formában eltérnek a megszokottól, az átlagosnak gondolttól és a sztereotípiáktól. Petra von Kant, Nóra, Andromakhé, Phaedra, és igen, Hedda is szerepelt benne.
– Miért lehet fontos elővenni Ibsen darabját? Milyen aktualitásokkal bír Hedda Gabler alakja?
– Hedda különleges, szenvedélyes, vad, de közben démonjaival küzd és nem találja a szabadságot. Izgalmas most arról beszélni, hogy léteznek a megszokottól eltérő nők, akik ha belegebednek, akkor sem tudnak a skatulyákba préselődni. Magyarországon hangsúlyos a szándék, hogy a nők minél inkább biológiai rendeltetés szerint működjenek, anyaként és/vagy feleségként definiálódjanak. Ez a darab arról szól, hogy léteznek öntörvényű nők, akik nem tudnak megfelelni a sztereotípiáknak, és akik ha megpróbálják sem képesek az úgy nevezett normális életre.
– Hedda alakja összetett. Egyszer megyünk vele, utána csinál egy-két kínosabb húzást, ami kibillent, elidegenít. Közel sem olyan egyértelmű hősnő, mint például Nóra. Milyen kardinális különbségeket említenél a két ibseni női karakter között?
– Hősnek olyanokat szoktunk tekinteni, akik valamilyen nagy változást idéznek elő. Nóra, aki változtat a sorsán, egyértelműen ilyen. Zászlóra lehet tűzni, követni lehet őt. Hedda ennek éppen az ellenkezője, teljesen eltér a szokásos nőábrázolásoktól. Amíg Nóra tud, Hedda képtelen mozdulni. Inkább egy feketelyukszerű képződmény, mintsem csillag. Antipatikusnak, antihősnek is mondják, de pontosan ilyen címkékre szeretnék rácáfolni majd ezzel az előadással.
Számos olyan dolgot látok Heddában, ami árnyalttá teszi a lényét. Nagyon más összetételű nő, mint amit megszoktunk.
Sok apróság van elrejtve a darabban. Itt van például, hogy nem hallunk az anyukájáról, csak az édesapjáról, Gabler tábornokról. Valószínűleg anya nélkül nőtt fel, hiányzik a lényéből a melegség, ez rögtön összetettebb kontextusba helyezheti alakját. Neveltetésében férfias aspektusok voltak jelen. Nem véletlen, hogy tud lőni, a pisztolyok számára fontos kapcsolódási pontok a gyerekkorral. Világunk sok szempontból változott, de ugyanolyan is maradt a mű keletkezése óta. A nők szabadabbak, de a belső szabadság és béke megtalálása még mindig bonyolult dolog és mindig is az lesz. Sok esetben azok a kötelező minták, amik alól már mentesültünk internalizálva még inkább toxikusak lehetnek. Mi a szabadság valójában? Ezt a kérdést feszegeti Ibsen ebben a művében is.
– Említenél ehhez a gondolatmenethez kapcsolódva további példákat?
– Például a társadalmi folyamatok lassabbak, mint ahova a világ tanult, törvényhozó rétege eljut. Heddának nem zsigeri igénye a szolgálat, amit a nőkkel gyakran azonosítanak. Egyik fő nehézsége, hogy nincs meg benne ez a panel, hogy lesse és várja a férfiak igényeit, kéréseit, jóval függetlenebb, szabadabb gondolkozású. Sokra tartja magát, gyönyörű, talán elkényeztetettnek is gondolhatjuk.
Nagy az önbizalma, ugyanakkor nagy sérülései vannak és maga sem tudja, miért nem boldog.
Ibsen a végtelenségig sűríti az alakot, akit ha ügyesen dolgozunk akkor érzékenységgel és sok titokkal ruházunk majd fel. Hedda a drámairodalom egyik legtitokzatosabb, legnehezebben játszható alakja. Női Hamlet.
– Hedda mellett Elvstedné egy merőben más női attitűdöt képvisel. Milyen jellemvonásokkal bír ez a fiatal nő?
– Elvstedné (nálunk Thia) mindent otthagy, és rohan a szerelme után. Sajnos ez a férfi azonos Hedda régi szerelmével. Már ebben is megmutatkozik ellentéte Heddával, aki nem képes sorsfordító döntéseket hozni. Fontosnak látom Elvstedné szolgálatra való készségét és bátorságát. Heddához képest szűkebb skálán mozog a gondolkodása, de talán éppen ezért tisztább döntéseket is tud hozni, ami rendkívül maróan hat Heddára.
– Egy francia szólás szerint a Bastille után nincs azután. Ilyesmi érzelmi élmény lehet Hedda múltja és „titka” mögött, amire anyagi stabilitás hoz viszonylagos „gyógyírt”?
– Befejezetlen történet lappang Hedda múltjában, nagy szenvedély és szerelem, aminek nem az lett a vége, hogy összejöttek, sem az, hogy együtt meghaltak. Ha az embernek egy ilyen semmihez nem fogható intenzív érzelmi tapasztalata van, és még életben is marad, akkor mindössze annyi marad szerintem, hogy megpróbál magának valamit „összepakolni”. Jön Jörgen Tesman, aki anyagiakkal és ambíciókkal is rendelkezik. Érzelmi stabilitást, szeretetet, komfortot, egyszóval biztonságot nyújt Heddának. Első ránézésre akár működhetne is a dolog.
– Milyen Hedda viszonya a számára meghatározó két férfival? Miben mutathat új, árnyaltabb megközelítést rendezésedben ez a viszonyrendszer?
– Ejlert Lövborg egy velőt rázó érzelmi örvény, a totális kontrollvesztés, egy nagyon magas hőfokú szerelem. Jörgen Tesman teljesen más. Van egy olyan játszási hagyomány – szerintem túlságosan leegyszerűsített, egysíkú –, miszerint Jörgen egy tesze-tosza figura, ez a megközelítés viszont számomra nem elég érdekes. Ejlert a vonzódás ellenére nagy kockázatot rejt magában, hiszen alkoholista, és az élet egyéb élvezeteit sem veti meg. Mondhatánk, hogy szabad ember, de azonnal fel is merül a kérdés, hogy vajon tényleg ez az a fajta szabadság, ami után vágyakozunk. Hedda a két férfi közötti tehetetlenségében, féltékenységében olyan belső konfliktusba kerül, amiből számára már nincsen kiút.
