Az idén nyolcvanadik születésnapját ünneplő művész egészségi állapotára hivatkozva mondja le a következő hónapok fellépéseit – áll a Facebookon közzétett bejelentésében.
- hirdetés -

„Büszkeséggel vegyes szomorúsággal jelentem be ma, hogy visszalépek néhány, a következő hónapokban esedékes fellépésemtől, különös tekintettel azokra, ahol vezényelnék.” – írja közleményében Barenboim. „Az utóbbi hónapokban megromlott az egészségem, súlyos neurológiai betegséget diagnosztizáltak nálam. Jelen pillanatban a fizikai jólétemre kell koncentrálnom, amennyire csak lehetséges. A zene mindigis elengedhetetlen része volt az életemnek, ahogyan a továbbiakban is az lesz. Az egész életemet a zenében és a zenén át éltem és a továbbiakban is ezt szeretném tenni, amíg az egészségem engedi. Ha vissza- és előretekintve nem csak elégedett vagyok, hanem kiteljesedtem.”
A világhírű zongoraművész-karmester, a Berlini Állami Operaház zeneigazgatója éppen ma kapta meg szakmai munkásságáért a Gramophone Classical Music Awards életműdíját.
Daniel Barenboim 1942. november 15-én született Buenos Airesben orosz-zsidó családban. 5 évesen kezdett zongorázni, első tanára édesanyja volt, majd apja vette át zenei nevelését. Első nyilvános koncertjét 7 évesen adta az argentin fővárosban. 1952-ben családja Izraelbe költözött, majd két év múlva apja Salzburgba vitte egy mesterkurzusra, ahol a fiatal művész nagy hatást tett Wilhelm Furtwänglerre. Furtwängler azonnal fel is léptette volna az ifjú tehetséget Beethoven I. zongoraversenyében a Berlini Filharmonikusok szólistájaként, apja azonban nem vette jó néven a zsidó fiú berlini szereplését mindössze néhány évvel a II. világháború után.
Barenboim 1952-ben Bécsben és Rómában, 1955-ben Párizsban, egy évvel később pedig Londonban lépett fel zongoristaként. 1957-ben New York is megnyílt Barenboim előtt, akit ekkor maga Leopold Stokowski vezényelt. Barenboim 1973-ben dirigált először operát, méghozzá Mozart Don Giovanniját az Edinburgh-i Fesztiválon. 1981-ben Bayreuthban is feltűnt, ahol 1999-ig rendszeresen vezényelt.

Daniel Barenboim és a Bécsi Filharmonikusok – fotó: Wolfgang Lienbacher / Mozart-hét
Barenboim életének egyik legfontosabb vállalkozása a Nyugat-Kelet Divan Zenekar létrehozása, amelyben izraeli és arab muzsikusok zenélnek együtt. 1992 óta a Berlini Állami Operaház főigazgatója, szerződését 2027-ig hosszabbították meg. Idáig három alkalommal, 2009-ben, 2014-ben és 2022-ben is ő vezényelhette a Bécsi Filharmonikusokat az újévi koncert alkalmával.
Számos felvétel fűződik a nevéhez, köztük olyan legendás formációkban, melynek tagjai egykori felesége, Jacqueline du Pré, illetve Itzhak Perlman és Pinchas Zukerman voltak. Lemezeiért hatszor ismerték el Grammy-díjjal.