Életének 102. évében elhunyt Pierre Soulages francia festő, akinek a neve elválaszthatatlanul összefonódott a festményein folyton megjelenő és mindig megújulni képes fekete színnel.
A világ egyik legnagyobb élő művészének tartott festőt október 26-án virradóra éjjel, a dél-franciaországi Sete-ben található otthonában érte a halál, amelyet szívelégtelenség okozott – közölte az AFP hírügynökséggel Mohamed Kaoud, aki 27 éve volt Pierre Soulages titkára. Elmondta, hogy a festő 100 éves özvegye jól van. A házaspár a közelmúltban ünnepelte nyolcvanadik házassági évfordulóját.
„Pierre Soulages meg tudta újítani a fekete színt, fényt fakasztva belőle. A fekete szín által a művei élő metaforák, amelyekből mindannyian reményt merítünk” – írta a Twitteren Emmanuel Macron francia államfő, míg Rima Abdul Malak kulturális miniszter szerint “a művészeti világ és Franciaország számára is hatalmas veszteség” a festő halála. Elisabeth Borne miniszterelnök szerint Pierre Soulages „az időn átívelő hatalmas életművet hagy ránk”. A kormányfő a Twitteren azt írta, hogy a festő„”a fekete színt elképesztő módon újította meg, és vált a színek mesterévé”.
A mindig fekete ruhát viselő Soulages a fekete színről azt vallotta: mindig is a fény kitörését kereste. A több mint 75 éves alkotói pályája során egyszerre vívta ki a kulturális intézmények és a galériák elismerését, ő számított a legkeresettebb francia festőnek. Munkái rekordáron kelnek el, egy 1961-ben készült festményét 2021 novemberében New Yorkban 20,2 millió dollárért (mintegy 8 milliárd forint) vásárolták meg.
Pierre Soulages a közép-franciaországi Rodez-ben született 1919. december 24-én. Egy anekdota szerint ötévesen már a pályáját meghatározó fekete színnel festett, és amikor nővére megkérdezte, mit ábrázol a kép, a család nem kis derültségére azt felelte, havat. Magyarázata meghökkentő, ugyanakkor nagyon is érthető volt: észrevette, hogy a tustól kihagyott részeken, a fekete mellett sokkal fehérebbé változik a szürkés papír, azaz tulajdonképpen fordítva, mintegy a hó hátterét megadva dolgozott.
Amatőr régészként szülőhelye környékének barlangjait, földjeit járta régi tárgyak után kutatva, így tizennyolc évesen neve bekerült a helyi múzeum adattárába – igaz, még nem festőként, hanem prehisztorikus nyílhegyek, cserépedény darabok adományozójaként. Művészetről való gondolkodásának kezdetét is ezekhez a kirándulásaihoz kapcsolta: számára izgalmasabb kérdés volt, hogy az amúgy is sötét barlangokban lakó első emberek a bárhol megtalálható fehér kövek helyett miért feketével és más sötét színekkel rajzolták tele otthonukat, mint az antik görög művészet gyönyörű szobrain vagy a perspektivikus ábrázolás illúzióján merengeni.
Szülővárosában kezdett festeni, és ide is tért vissza, amikor 1938-ban felvették a párizsi Képzőművészeti Akadémiára, de a tananyagot látva mégsem iratkozott be. A rövid fővárosi kitérő alatt a Louvre-ban Picasso és Cézanne munkái teljesen lenyűgözték, később Picasso révén ismerkedett meg feleségével is.
A második világháború után, 1947-ben a független festők szalonján állított ki, képein már meghatározóak voltak azok a sötét alakzatok, formák, melyekkel nemcsak a korszak színes, lírai absztrakt és expresszionista irányzataitól határolódott el, de a művészettörténetben mindaddig marginális helyzetű fekete színt tette meg alkotásai kulcsszereplőjévé. Azonnal felfigyelt rá a szakma, az első nagy elismerést egy 1951-es németországi kiállítás hozta meg számára, ahol olyanokkal szerepelt együtt, mint Frantisek Kupka, Auguste Herbin, Hans Hartung, Gerard Schneider, s a már közismert művészek az ő festményét választották az esemény plakátjához.
Hamarosan James Johnson Sweeney, a New York-i Modern Művészetek Múzeumának kurátora, a Guggenheim Múzeum későbbi igazgatója kereste fel párizsi műtermében, hogy több képét megvásárolja. Soulages-nak a következő évben az Egyesült Államokban önálló kiállítása nyílt. 1954-től évtizedeken át Sam Kootz, a neves műkereskedő képviselte Amerikában, ahová a meghívásoknak eleget téve gyakran ellátogatott. Útjai során olyan festőkkel kötött barátságot, mint Rothko, Franz Kline, Robert Motherwell és Willem de Koonig, ekkorra már nemzetközileg elismert alkotó volt.
Első, Jelek néven ismert korszakát a sötét és a világos alap közti kapcsolat, játékosság határozta meg, következő alkotói periódusában a fény, a szín és a vászon összefüggéseit vizsgálta. A vászonra felvitt pirosra, lilára vagy kékre fekete réteget festett, majd bizonyos helyeken visszakaparta, láthatóvá téve az elfedett részleteket, színeket. A harmadik festői szakasz, az Outrenoir-sorozat a fekete képeké: ezeken szerinte a fény átalakítása, variálása történik a kép felülete által.
1979-ben az American Academy of Arts and Letters tiszteletbeli tagjává választották. Ő volt az első élő képzőművész, akinek munkáiból 2001-ben kiállítás nyílt az Ermitázsban, 2009-ben a Pompidou Központban, 2010-ben Mexikóvárosban rendezték meg retrospektív kiállítását. 2014-ben Rodez-ben múzeuma nyílt, 2019-ben életmű-kiállítása volt a párizsi Louvre-ban.
