December 17-én mutatja be a Katona József Színház Máté Gábor rendezésében Grecsó Krisztián Tíz eszkimó című darabját, amelynek karaktereit a szerző kifejezetten a teátrum színészei számára írta. Az idén negyvenéves színházól és az ősbemutatóról az Andrea bőrébe bújó Fullajtár Andreát kérdeztük.
– Mi a Tíz eszkimó alaphelyzete?
– Nagyon izgalmasnak tartom ezt a sztorit, amelyet Krisztián felvázol a műben. Úgy kell elképzelni, mintha egy vendégségben hirtelen minden emberről minden gazság kiderülne, amit valaha elkövetett. Egyszerre beszélhetünk társadalmi látleletről és egy humorral teli, életvidám történetről.
– Hogyan jött az eszkimó megnevezés?
– Az eszkimó egy kódnév, de nem árulnám el előre, hogy mit jelent. Legyen elég annyi, hogy tíz kicsi életről van szó. Meg kell nézni ahhoz az előadást, hogy kiderüljön, kicsodák az eszkimók.
– A darabban Andreát, egy negyvenes évei végén járó pszichiátert alakít. Ezen túl mit fontos még tudnunk a karakterről?
– Leginkább azzal tudnám őt jellemezni, hogy egy baloldali, zsidó származású nő, aki beházasodik egy erősen jobboldali kötődésű családba. Szerintem ezzel mindent elmondtam, hogy milyen problémák merülhetnek fel családon belül.
– Az ajánlóban ez áll: „az egyszerűség kedvéért a színészek a saját keresztnevükön szerepelnek”. Ez a színész dolgát is egyszerűbbé teszi, vagy a név egyáltalán nem számít?
– Valójában nem számít, ezt Krisztián azért találta ki, mert meg akarta örökíteni a darabban, hogy kik játsszák az ősbemutatón az előadást. Ez egy csodálatos írói ajándék nekünk, de az alakokhoz semmilyen értelemben nincs közünk, nem rólunk mintázta őket. Csak tudta előre, hogy kik fognak szerepelni benne, és tudatosan a mi keresztneveinket használta.
– Volt beleszólásuk a karakterek kialakításába?
– Nem, én az olvasópróbán találkoztam először a színdarabbal, előtte semmilyen információm nem volt róla. De azt tudom, hogy Máté Gáborral sokat dolgoztak együtt a darabon.
– Ebben az évadban lett negyvenéves a Katona. Milyen darabot látott először itt nézőként?
– Gimnazista koromban kezdtem járni a színházba, amikor olyan legendás előadásokat láthattam, mint amilyen az Übü király vagy a Platonov volt. Ezekben a darabokban a „nagy katonás” színészek szerepeltek, köztük Básti Juli, Udvaros Dorottya, Sinkó László és Cserhalmi György.
– A negyven évből több, mint huszonötöt egészen közelről látott. Mi az állandó a Katonában és a nézőkben?
– Állandóságnak azt jelölném meg, hogy folyamatosan kortársak próbálunk maradni, mindig arra reflektálni, ami éppen körülöttünk történik. Állandóan keressük az új színházi megoldásokat, és friss szemléletű színházi gondolkodókkal dolgozunk együtt. Szerintem ez a Katona egyik legnagyobb erőssége, emiatt tudta megtartani a közönségét. És mivel már negyvenéves, ez azt jelenti, hogy új generációk, fiatalok is járnak hozzánk.
– Mi az, ami viszont változott a kezdetek óta?
– Mivel mi magunk és a világ is folyamatosan változik körülöttünk, a Katonának is fel kellett ismernie, hogy hogyan tudja jól megszólítani a közönségét. Úgy vélem, legerősebben a kommunikációja változott, hiszen ma már minden színháznak „élnie kell” a közösségi médiás felületek által nyújtott lehetőségekkel. Ilyen régen nem volt, akkor másképp lehetett eljutni a közönséghez. A legfontosabb értékek viszont ugyanazok maradtak, különben nem is lennék 26 éve tagja a színháznak…
– Mit kívánna a Katonának a következő negyven évre?
Egy olyan kitartó közönséget kívánok, amely a covid alatt is folyamatosan tartotta a lelket bennünk, nélkülük ugyanis nincs értelme csinálni. Ha ez a lelkes közönség megmarad, amely negyven éve kísér minket, akkor a következő negyven év is ugyanilyen gyümölcsöző lesz.
