Luciano Pavarotti 1935-ben született Észak-Olaszországban. Édesapja, Fernando Pavarotti pék volt, de tőle sem állt távol a zene, amatőr énekes volt, az énekesi karrier lehetőségét azonban a lámpaláz és az idegesség miatt elutasította. Később fiával együtt néhányszor mégis színpadra állt, így kerülhetett sor arra, hogy együtt énekeljék el César Franck Panis Angelicus című művét.
- hirdetés -

Fernando Pavarotti zene iránti szeretete valószínűleg nagyban hozzájárult fia későbbi pályájához. Luciano ugyanis az apja által gyűjtött, a kor nagy tenorjainak lemezfelvételein keresztül találkozott először az operával és az énekléssel.
Luciano Pavarotti később énekelni tanult, majd az 1960-as évektől kezdett operaszerepekben is bemutatkozni. Legendás áttörései a londoni Covent Garden Királyi Operaházban és a New York-i Metropolitan Operában az operavilág sztárjává tették.
Családjáról, zenei gyökereiről azonban sosem feledkezett meg. 1978-ban szülővárosának katedrálisában adta elő édesapjával César Franck Panis Angelicus című művét. Később, 2001-ben is elénekelték együtt ugyanezt a művet. Édesapja ekkor már 88 éves volt, így az énekhangja már nem volt olyan, mint fiatalon, de ennek az előadásnak az igazi különlegessége a kettejük közti szeretet és büszkeség megnyilvánulása volt.
(via Classic FM)