A bresciai születésű Riccardo Frizzát 2022 márciusában nevezték ki a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának vezető karmesterévé. Terveiről, a közelgő koncertekről és az együttest vezető korábbi olasz dirigensekről is kérdeztük.
– Hogyan került kapcsolatba a zenekarral?
– A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát 2013 óta ismerem közelebbről, az elmúlt években számos koncertünk volt, melyek közül Dvořák Stabat Materének 2017-es előadása különös helyet foglal el a szívemben. Fantasztikus minőséget képviselnek és a muzsikusokkal való kapcsolatom is igazán természetes. Nem volt kérdés, hogy igent mondok a vezető karmesteri felkérésre.
– Az együttes története során olyan olasz mesterekkel alkotott maradandót, mint Lamberto Gardelli, Claudio Abbado vagy John Barbirolli. Az ön számára mit jelent ez az örökség?
– Valóban pompás évek voltak azok, amikor például Lamberto Gardelli állandó vendégkarmesterként dolgozott a zenekarral, de említhetném például egykori mesteremet, Gianluigi Gelmettit is. Ezek a gyümölcsöző összefonódások nem véletlenek, nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyi hasonlóságot látok abban, ahogy a magyarok és az olaszok a zenéhez fordulnak. Én magam egyébként Claudio Abbado felvételein nőttem fel, számomra nagyon sokat jelent az az érzékeny, de innovatív művészi munka, amit ő képviselt, és amiben nem mellesleg tetten érhető egyfajta sajátos közép-európaiság.
– Önt elsősorban operakarmesterként ismeri a világ. Mennyire más egy szimfonikus zenekarral dolgozni?
– Akik kizárólag operakarmesterként tartanak számon, hajlamosak elfeledkezni arról, hogy a karrierem kezdetén szülővárosomban, Bresciában én alapítottam szimfonikus zenekart. Az opera sokáig ismeretlen volt számomra, de amikor felfedeztem, többet nem engedett. Egy szimfonikus koncert alkalmával sokkal közvetlenebb a kapcsolat a muzsikusokkal, míg egy opera esetén például az énekesek teljesítményére sokkal kevesebb ráhatása van a karmesternek. Arról nem is beszélve, hogy egy komplex színpadi produkció sokféle benyomást tesz a befogadóra és abból alakul ki egy végleges kép, ilyenkor a zenekari és a karmesteri munka csak egy része az egésznek.
– Vezető karmesterként milyen tervei vannak a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával?
– Most lesz egy éve, hogy ilyen formában dolgozunk együtt, de már el is elindult egy közös gondolkodás a jövőt illetően. Az együttes kapcsán, sajátos profiljából adódóan is olyan kincsről beszélünk, amit óvni érdemes, hosszú távon pedig vissza kell állítani azt a presztízst, ami nem csak országon belül, de a közép-európai rádiózenekarok között is jócskán megilleti nem csak a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát, de az énekkart is. Meg kell erősíteni az együttesek helyét a nemzetközi körforgásban, ezért több turné egyeztetése is elkezdődött, valamit nagy álmom feléleszteni a hajdani Magyar Rádió és Televízió Nemzetközi Karmesterversenyeinek hagyományát is. Nagyon fontosnak tartom ugyanis a tehetséges fiatalok felkutatását és támogatását, a workshopok és mesterkurzusok szervezését, amihez keresve sem találnék jobb partnereket.
– Februárban két alkalommal is vezényli a Rádiózenekart. Milyen programmal készülnek?
– Február 8-án a Zeneakadémián, az énekkarral közösen, egy héttel később pedig a Magyar Zene Házában találkozhatnak velünk. A két koncerten Puccini, Fauré, Rossini, valamint Debussy, Rodrigo és Prokofjev lesznek terítéken. Első hallásra talán szokatlan párosításokat hozunk, de arra keressük a választ, hogy a különböző élethelyzetekben és eltérő zenei hagyományokkal rendelkező kortársak, hogyan reagáltak saját környezetükre a zenén keresztül.
– A naptárát nézve sűrű időszakok követik egymást. Jut ideje a feltöltődésre?
– Engem a zene tölt fel, nem igazán szeretem a holtidőket. Az idő a legnagyobb ajándék, amit az élettől kaptunk, nem érdemes elpazarolni.
