A Budapest Orchestra Project önálló esttel mutatkozik be április 2-án este a Budapest Jazz Club színpadán. A közelgő koncert kapcsán Tompa Ábellel, a BOP vezetőjével beszélgettünk.
- hirdetés -

Tompa Ábel, bár úgy tervezte, jazz-zongorista lesz, először harsonásként végzett Kolozsváron, majd zeneszerzés szakon OKJ-zett a Budapesti Bartók Béla Konzervatóriumban, az idei tanév végén pedig mesterdiplomát szerez karmesterként a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. A jazz mégis végigkísérte a karrierjét, egy percre sem tévesztették egymást szem elől, és 2020-ban egy álom vált valóra, amikor Ábel vezetésével megalakult a Budapest Orchestra Project. A pandémia okozta nehézségek ellenére számos sikeres együttműködésben volt része a formációnak az elmúlt években, most pedig eljött az idő, hogy önálló esttel mutatkozzon be Budapest legifjabb jazz orchestrája április 2-án este a Budapest Jazz Club színpadán. A közelgő koncert kapcsán Tompa Ábellel, a BOP vezetőjével beszélgettünk.
– Honnan jött az ötlet, hogy együttest alapíts?
– Nem tartom kizártnak, hogy az együttesalapítás nálunk genetikusan kódolt, apai ágon örökletes jellemző. Édesapám is társulatot vezet a Kolozsvári Állami Magyar Színház főigazgatójaként több mint három évtizede. Nagyapám a II. világháború után megalapította Marosvásárhelyen a Székely Színházat a semmiből. Az alkotásnak egészen különleges formája a művészeti műhely létrehozása és éltetése. Mindig is szerettem az olyan zenei élményeket, melyeket közösségi formában éltem meg a barátaimmal, amikor együtt mentünk el koncertezni – ez a barátságunkat is gazdagította, és nincs is annál jobb, mint ha az ember a barátaival közösen csinálhatja azt, amit szeret. Valójában erre szerettem volna egy állandó lehetőséget: így született meg a Budapest Orchestra Project.
– Volt bármilyen előzménye részedről, játszottál valaha hasonló együttesben?
– Kolozsváron volt egy rézfúvós kvintettünk kamaraórán, amelynek már akkor rengeteg bigband-átiratot készítettem – főként jazzes beütésű filmzenéket választottam, mert az ilyesmi az akkori zenei kínálatban hiánycikknek számított. Én alapvetően úgy indultam neki a zenész karriernek, hogy jazz-zongorista leszek, ha nagy leszek, csak otthon erre nem volt lehetőség. A klasszikus zenei tanulmányokat, mint alapozást a jazzhez a mai napig végzem, de közben a jazz-irányú elköteleződésem sem hanyagoltam el. Amint volt rá lehetőségem, ezzel foglalkoztam. Az első konkrét élményem, hogy én is végre jazzt játszom, akkor volt, amikor az Egyesült Államokban éltem.
– Ezekről a korai jazz-élményekről mesélj kicsit – meg persze arról is, mikor és mennyi időre csöppentél Amerikába!
– Négy évet éltem San Diegóban, Édesapám munkája miatt költöztünk ki, felső tagozatos voltam akkoriban. Nagy élmény volt játszani az iskola big bandjében, sőt, már csináltam egy saját kis kombózenekart, amivel még pénzt is kerestünk: elmentünk például pizzériák megnyitójára játszani, fejenként tíz dollárért.

Budapest Orchestra Project – fotó: Sepsi Botond
Amikor hazajöttünk, Kolozsváron is volt a konzinak ilyen bigbandszerűsége, fúvószenekarnak volt beírva, és játszottunk néhány big band aranzsot…, csak az volt a nehezítő körülmény, hogy volt három fuvola és egy szaxofon, szóval az arányokat nem nevezném tökéletesnek… Fél évig jártam egy ilyen hobbiszinten működő big bandbe is, de aztán azt abba kellett hagynom, mert este voltak a próbák, én gimnazistaként délután jártam iskolába – ez a helyi iskolarendszer sajátossága -, és a próba már nem fért bele.
– Ilyen előzmények után érthető, hogy nagyon vágytál egy működő jazz orchestrára. Kikből alakult meg ez a formáció?
– Ahogy már korábban is említettem, a szakmai mellett nagyon fontosak az emberi kapcsolódások: azon túl, hogy nagyon magas szintű művészeti műhely, baráti kör is a BOP. Nagyon sokféle zenei háttérből érkeznek a zenészek, ezzel is gazdagítva a hangzást, a közös tudásunkat és stiláris jártasságot: vannak, akik a főváros szimfonikus zenekaraiban játszanak, vannak katonazenészek, vannak, akik elismert jazz-zenekarok tagjai. Az idei Müpa Jazz Showcase nyertes zenekarának, a Symbiosis 5-nak tagjai; zenészek a Group’n’Swingből, a László Attila Fusion Circusből… Közös bennük, hogy mindenki fiatal, és mindenki magas szinten képzett zenész, mestere a hangszerének. Ezen a koncerten Koncz Kriszta jazzénekesnő lesz meghívott vendégünk, akivel a zenekar alakulása óta már többször is óriási sikerrel – és kölcsönösen nagy örömmel – dolgoztunk együtt.
– Milyen műsorral készültök a Budapest Orchestra Project április 2-i koncertjére, mire számíthat, aki eljön?
– Olyan műsort állítottam össze, amilyet itthon nem igazán hallunk, élőben legalábbis. Nevezhetném “big band gyorstalpalónak” a koncertet olyan szempotból, hogy elhangzanak kompozíciók a legnagyobb, ma is élő big band zeneszerzőktől-hangszerelőktől, de a régi nagyok munkássága is megjelenik a műsorban: Count Basie kihagyhatatlan, de a ‘40-es, ‘50-es évek musicaleiből is válogattam.
https://www.youtube.com/watch?v=4fdYpZiRiRI
– Budapestnek már van két, hasonló felállású jazz együttese: a Modern Art Orchestra (MAO) és a Budapest Jazz Orchestra (BJO). Nem érzed úgy, hogy túl erősek a versenytársak?
– Én a konkurenciára sosem úgy gondolok, hogy vagy az egyik marad, vagy a másik. Mindig is azon voltam, hogy megismerjem azokat, akik valami hasonlóban gondolkodnak, mint én, aztán megkeressem, hogy abban, amit én szeretnék, mi az egyedi, miért nem “kitúrni” fogjuk egymást, hanem gazdagítani a kínálatot a közönség számára. Ezt a piaci rést meglelve a Budapest Orchestra Project is valami olyat adhat a közönségnek, amit más együttes nem.
– A BOP esetében mi ez, hogyan lehetne megfogalmazni – akár az alapján, hogy az eddigi fellépéseitek után milyen visszajelzések érkeztek?
– Azt a visszajelzést szoktuk kapni, hogy ez a zene úgy, ahogy van, nagyon jó. Bár nem ismerték előtte feltétlenül a big band hangzást, haza sem akarnak menni a koncertről. És ennek azért örülök, mert a BOP fő missziója tulajdonképpen ez: az amerikai nagyzenekari jazz kultúrájának terjesztése és népszerűsítése itt és most.
– Van olyan korszak vagy alkotó, aminek vagy akinek megmutatása a big band műfaján és apparátusán keresztül különösen fontos számodra?
– Vannak, persze. Egyrészt, akik a ma is élő legnagyobbak, például Gordon Goodwin, Bob Mintzer; aztán az eggyel korábbi generáció: Neal Hefti, Sammy Nestico, Quincy Jones… De az új hangszerelésekre, modernebb hangzásra is nyitott vagyok, olyan big bandek vezetőitől, mint az 8-Bit Big Band. Ők Grammy-díjas big band lettek nemrég. Videojáték-zenéket dolgoznak fel, de ezt senki meg nem mondaná, olyan elképesztően jók a hangszerelések! Kedvem lenne elmenni majd olyan, merészebb irányokba is, mint amit például Vince Mendoza képvisel. Ő már kortársabb hangzást, nem feltétlenül a kellemes, hátradőlve hallgathatót hoz létre.

Koncz Kriszta – fotó: Koncz Kriszta
– De a BJC-ben még hátradőlhetünk, igaz?
– Igen, így van! Úgyhogy aki először találkozna big banddel testközelből, annak szívből ajánlom, hogy jöjjön el április 2-án! Egyrészt azért, mert javaslatot teszünk arra, a nagy szerzőktől miket érdemes hallgatni. Másrészt – reményeim szerint – azt is sikerül megéreztetnünk, hogy miért olyan különleges és nagyszerű ez a műfaj, hogy érdemes volt létrehozni a Budapest Orchestra Projectet. És mi az, ami miatt ezen a fajta zenén keresztül évtizedek óta ilyen jó zenésznek és hallgatóságnak találkozni.
Budapest Orchestra Project feat. Koncz Kriszta
Helyszín: Budapest Jazz Club (1136 Budapest, Hollán Ernő utca 7.)
Időpont: 2023. április 2. vasárnap, 20:00
Jegyek ide kattintva érhetőek el!