Balogh Ádám április 18-án délelőtt már a kijevi-genfi megmérettetés harmadik fordulójában játszott, vagyis a döntőbe jutás a tét a magyar versenyző számára az április 13-21. között megrendezett Horowitz Nemzetközi Zongoraverseny.
- hirdetés -

Balogh Ádám 18-án délelőtt 11:40-kor, másodikként ült a zongorához. Kedden összesen öt, majd másnap négy induló bizonyíthat a megmérettetésen. A fiatalok teljesítményét pedig online is követhetik az érdeklődők az élő közvetítésen keresztül. Az alábbi videón Balogh Ádám játéka is visszanézhető.
A Vladimir Horowitz emlékére rendezendő nemzetközi zongoraversenyre összesen 303 jelentkezés érkezett, amelyből a zsűri 29 fiatal tehetséget választott ki a megmérettetésre. A neves zenei professzorokból álló, kilenctagú zsűri elnöke az ukrán karmester, Kirill Karabits, aki a döntőben az Orchestre de la Suisse Romande zenekart vezényli majd.
Mivel a jelenlegi ukrajnai helyzet miatt a versenyt Kijevben nem lehet megrendezni, a Nemzetközi Zenei Versenyek Világszövetsége segítségével Genf ad otthont a 2023-as eseménynek. Az ukrán kulturális miniszter, Oleksandr Tkacsenko és Kijev polgármestere, Vitalij Klitschko támogatásával megrendezett verseny döntőjére a tervek szerint április 21-én kerül sor a legendás Victoria Hallban.