115 évvel ezelőtt, 1908. május 20-án született a film- és stílustörténet ikonikus alakja. Múltidézőnkben ezúttal James Stewart legendája felé tendálunk, bekukkantunk leghíresebb szerepeibe és egyedi, forradalmi alakításainak világába. Skatulyákon innen és túl, a színész számos műfaji keretben bontakoztathatta ki leleményes tehetségét.
James Stewart Pennsylvaniában látta meg a napvilágot. Transzgenerációs dimenzióját tekintve értelmiségi, „katonai” családba született. Felmenői több nemzedéki szinten harcosként tevékenykedtek, például az amerikai polgárháborúban, a spanyol-amerikai háborúban és az első világháborúban. A színész későbbi katonai vonzódása, patrióta attitűdje valószínűleg innen eredeteztethető. A színészet és a színház iránt különösebb érdeklődést nem mutató fiatalember nem végzett művészeti stúdiumot. Diplomáját építészmérnöki karon szerezte a Princetoni Egyetemen.
Az egyetem utolsó éveiben ragadta magával a színház és a színjátszás szenvedélye, oklevele megszerzését követően először kisebb vidéki, majd New York-i társulatokhoz szerződött színészként. Tehetségére és különleges, a korszak szépfiús, élre vasalt megjelenésű sztárszínészeitől eltérő, sokkal szélesebb spektrumokat és alternatívabb aspektusokat rejtő karakterére hamar felfigyeltek a producerek. Első filmes szerződését 1935-ben kapta, ráadásul rögtön Hollywood első rangú stúdiójánál: az MGM-nél. Olyan produkciókban szerepelt eleinte, mint az Asszonylázadás (Marlene Dietrich partnereként) vagy A cingár férfi nyomában (William Powell és Myrna Loy mellett). Igazi berobbanása azonban még váratott magára néhány évig.
Az 1939-es év hozta karrierjében az átütő sikert Frank Capra ikonikus klasszikusával, a Mr. Smith Washingtonba megy című filmmel. A korszak konvencionális hollywoodi, gyakran üres fejű, az életben és szerelemben pusztán anyagi javakért „kaszkadőrködő” szívtiprók és bel amik mellett James Stewart „Joe figurája”, letisztult eleganciája, finomhangolása és érzékenysége, komplex lelki folyamatok ábrázolására rendkívül alkalmas egyénisége forradalminak hatott. Újszerű profilja és alakítása Oscar-jelölést is kapott, a díjat azonban csak az 1941-es Philadelphiai történet cinikus, intellektuális, mókás, esetlen, flótáskodó figurájával nyerte el. A film valóságos sztárparádé többek között az ő, Katharine Hepburn és Cary Grant főszereplésével, George Cukor rendezésében.
Életművének első meghatározó periódusa a ’40-es évek első felére tehető, amikor rákerült „hivatalosan” a csupa szív, „nyakigláb mamlasz” névjegy is. Ez a stílus kapcsolódik hozzá a mai napig, és később hiába nyújtott számos más minőségű, remek alakításokat, a Jimmy Stewart-profilhoz ez a típus társul leginkább. Ehhez a tendenciához tartozik például a Budapesten játszódó romkom, a Saroküzlet, a Paulette Godard partnereként forgatott Éjjel-nappal jazz vagy a máig az egyik legközkedveltebb családi karácsonyi klasszikus, a Frank Capra által rendezett Az élet csodaszép.
Műfajilag színes skálán mozgott Stewart filmes pályája. Miután katonai szolgálata befejeződött (1940–1945) között töltötte szolgálatát a légierőnél), más, az addigiaktól eltérő színészi feladatokat kapott. Sokkal drámaibb lehetőségekben mutathatta meg arcát. Thrillerek, életrajzi drámák, westernek sora következett. Új stációjának első állomása az Alfred Hitchock által rendezett A kötél (1946) volt, amelyet olyan, mára már filmtörténeti mérföldkövek követtek, mint például Glenn Miller élete (1953), a Hátsó ablak (1954), Az ember, aki túl sokat tudott (1956), Éjszakai átkelés (1957), Szédülés (1958), A vadnyugat hőskora (1962), A mesterlövész (1976), Airport ’77 (1977).
Magánélete mentes volt a bulvártól és a hangzatos, látványos drámáktól és botrányoktól. Az amerikai sztárszíntéren a legemberibb, legkevésbé nagyzoló, pozíciójával nem visszaélő vagy azzal sosem kérkedő személynek jellemezték legtöbben. A rajongók számára a mai napig ez a stílus érvényes vele kapcsolatban. Nagy szerelme a hozzá rendkívül hasonló jelenlétű és stílusú Margaret Sullavan, akivel három közös filmjük is – köztük a leghíresebb a Saroküzlet – volt. A színésznő súlyos neurotikus problémái miatt azonban történetük nem házasságban vagy hosszabb kapcsolatban végződött. Igazi társára a ’40-es évek második felében talált, 1949-ben vette feleségül Gloria Hatlick McLeant, akitől két gyermeke született. Házasságuk a hollywoodi sztereotípiáktól radikálisan eltérően, hosszan, egészen 1994-ig tartott.
Életének utolsó szakaszában kevesebb szereplést vállalt, főként TV-ben. 1985-ben a Filmakadémia életműdíjjal jutalmazta. 89 éves korában hunyt el 1997 júliusában, sírja a Los Angeles-i Forest Lawn temetőben található, amely mára már a filmrajongók egyik legismertebb zarándokhelyévé vált.
