A Néprajzi Múzeum új időszaki kiállításának középpontjában a cigány közösségekben „álruhában járó” legendás kutató, a „szőke cigány”, azaz Erdős Kamill (1924-1962) etnográfus, nyelvész alig ismert fényképei, kevésbé kutatott kézirataiból, magnószalagjaiból kibomló történetei állnak.
A tárlaton a gyulai Erkel Ferenc Múzeum gyűjteményében őrzött Erdős Kamill-hagyatékot, a 20. századi magyarországi cigányság körében végzett kutatás eredményeit először ismerheti meg a közönség. A tárlat azt is megmutatja, hogy élhet tovább egy lezártnak tűnő életmű: a két múzeum etnográfusai több mint fél évszázad után felkutatták az egykori közösségek ma élő tagjait, a már nem élők emlékét.
A kiállítás különlegessége a közelítési mód, amely értékként és közös nemzeti örökségünk részeként láttatja a hazai cigányság szokásait, mindennapi életét – hangsúlyozta Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára a tárlat megnyitóján. Kiemelte: bármely kutatás, gyűjtés, adatfeldolgozás csak úgy nyer értelmet, ha eredményeit használják, ha építenek rá.
A tárlat és a megelőző tudományos munka ékes példája ennek az építkezésnek – mondta, hozzátéve: az összehangolt tudományos munka nem csupán Erdős Kamill gyűjtéseit dolgozza fel és menti át az utókor számára, hanem a kutatás bázisául szolgáló közösségre is ráirányítja a figyelmet. A tárlat igazi nagysága a valós, retusálatlan, tragikumukban és csodáikban teljes emberi sorsok dinamikus láttatása.
Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója kiemelte: éppen egy éve nyílt meg az első kiállításokkal a múzeum új épülete, amelynek azóta 339 ezer látogatója volt. Az új tárlatról elmondta: kulcsfogalmai számára a megértés és az elfogadás. „Ennek a segítésére, támogatására és ösztönzésére épül intézményünk küldetése mint társadalmi múzeumé” – hangsúlyozta. A kiállítás alapját a gyulai Erkel Ferenc Múzeummal a rendkívüli értéket képviselő Erdős Kamill-gyűjtemény feltárásában való szoros és eredményes együttműködés adja – mondta.
A megnyitón Erdős Kamill alakját Fekete-Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum nonprofit Kft. igazgatója idézte fel.
Mint a megnyitón elhangzott, a fiatalon elhunyt Erdős Kamill az 1950-es években kezdett a Békés megyei, majd a magyarországi cigányság iránt érdeklődni. Életében mindössze három tanulmánya jelent meg magyarul, valamivel több pedig angol, illetve francia nyelven, de fotókból, magnószalagokból, kéziratokból álló, az Erkel Ferenc Múzeumban őrzött hagyatékát nagy becsben tartja a hazai néprajzkutatás.
Mint felidézték, miközben a franciául, angolul, németül is jól beszélő Erdős Kamillt nemzetközi tudományos szervezetek kívánták tagjaik között látni, ő nyaranta bajuszt növesztett, beszerzett egy zöld szalagos kalapot, és elindult felfedezni és megfigyelni a cigányok életét, először Békés megyében, majd az Alföld és Észak-Magyarország más területein is.
Sajátos kutatómódszeréhez hozzájárult, hogy a cigány/romani nyelv több változatát is tökéletesen beszélte, jól ismerte ennek a kultúrának a belső törvényszerűségeit. Így egy olyan korszakban tudott hiteles néprajzi anyagot rögzíteni, amikor – évszázados kirekesztettségük következményeként – a cigány közösségek még zártak voltak, az idegent gyanakodva fogadták, a fényképezéstől pedig féltek.
A kiállítás e sajátos hagyaték megszólaltatására tesz kísérletet többféle módszerrel. A kurátorok képeket olvastak össze a tanulmányokkal, kéziratokkal, hangfelvételekkel, rekonstruálták Erdős Kamill kutatói módszereit, igyekeztek megérteni azt a sajátos testvériséget, amelyet a társadalom peremére szorult emberek iránt érzett. Mindemellett arra is törekedtek az etnográfusok, hogy a hagyatékot visszavigyék azokba a közösségekbe, ahol egykor Erdős Kamill járt, nyomára bukkanjanak azoknak, akik ezeken a képeken szerepeltek.
A kiállítás főcíme – Istennel talállak, testvérem!/Devlesa arakhavtu, phrala! – egy bevett cigány köszönési formula azon változata, amelyet Erdős Kamill akkor használt, amikor cigány barátaival levelezett, de akkor is, amikor ismeretlen cigány közösségekbe toppant be. A tárlat, bár számos néprajzi témát – esküvő, sirató, hiedelmek, mesterségek -, nem a néprajzi tárgyakat, hanem az embert, az emberi kapcsolatok sokféleségét állítja középpontba.
