Bársony Péter Liszt Ferenc-díjas brácsaművész, a Kunstuniversität Graz egyetemi tanára, a budapesti Zeneakadémia tanszakvezető docense, az egyetlen magyar brácsaművész, aki amerikai zenekar élén szólistaként fellépett a Carnegie Hallban. Szóló- és kamarazenei felvételeit a legjelentősebb szaklapokban méltatták, olyan világhírű zenekarok hívták meg szólamvezetőnek, mint a Budapesti Fesztiválzenekar vagy a Camerata Salzburg. A magyar kortárszene elkötelezett híveként számos zeneszerző írt és ajánlott neki műveket. Növendékei Európa-szerte vezető zenekarokban játszanak, illetve versenyeket nyernek. 2023 júniusában Ligeti György születésének 100. évfordulója tiszteletére első magyar brácsásként rögzítette a Hungarotonnál a hangszer irodalmának egyik legnehezebb művét, a Szólószonátát. A brácsaművésszel a zeneoktatási módszerekről, Ligeti és Kurtág egymástól távoli, de mégis hasonló univerzumáról és a relativitásról is beszélgettünk.
– A budapesti Zeneakadémián és Grazban is tanítasz, itthon tanszakvezető vagy, Ausztriában pedig professzor. Mi a különbség a két egyetem oktatási metódusa között?
– Nincs olyan sok különbség, mint amennyire elsőként gondolná az ember. Néhány apró szempontot leszámítva nagyon hasonló a képzés jellege. Az egyik legnagyobb különbség talán az, hogy Grazban 4 éves a BA képzés, és a diploma megszerzéséig szinte nincsenek is vizsgák, itthon, a Zeneakadémián viszont folyamatosak a megmérettetések. Nem jobb, vagy rosszabb egyik és másik, inkább személyiségfüggő, melyik hallgatónak melyik rendszer felel meg jobban.
– Nemcsak tanítasz, hanem zsűrizel is versenyeken.
– Igen, szeptember 28. és október 1. között, immáron másodszorra, zsűritag leszek a prágai Oskar Nedbal Nemzetközi Brácsaversenyen, ami óriási megtiszteltetés. 95-en jelentkeztek a versenyre, amelynek az első fordulója ugyan még online zajlott, a középdöntő már élőben lesz megrendezve Prágában, a döntőben pedig szimfonikus zenekarral játszanak majd a legjobbak.
– Az életedben mindig is nagy szerepet játszott a kortárs zene. Hogyan alakult ez így?
– Alapfokú tanulmányaimat a 6. kerületi zeneiskolában végeztem olyan kivételes tanárok irányításával, akik teljesen természetesnek tartották, hogy kortárs szerzőkkel is megismertessenek minket. Igazából nem tettünk különbséget aközött, hogy épp Mozartot játszunk vagy Kurtágot. Mindez nagyon inspiráló volt, így talán nem véletlen, hogy kiváló zeneszerzők, muzsikusok egész sorát adta az iskola.
– Ugyanazon hatásmechanizmus alapján működik a „hagyományos” klasszikus zene, mint a kortárs? Nekem ez utóbbi sokkal inkább közelíthető meg intellektuálisan…
– Egyetértek. Ha mondjuk leülsz meghallgatni egy Mozart- vagy Haydn-szonátát, minden háttértudás nélkül tudod élvezni, sőt, nyugtatóan hat a lelkedre. Míg a kortárs zenénél sokszor azt érezzük, hogy nehezen tudjuk csak megközelíteni, az egész valóban közelít egyfajta intellektuális játékhoz. De ha jobban belegondolunk, akkor filmekben gyakran találkozunk kortárs zenével, és ott hirtelen azonnal elkezd működni anélkül, hogy realizálnánk: igen, ez kortárs.
– Kurtág brácsára, zongorára és klarinétra írott Hommage à R. Sch.-ét, illetve Ligeti Brácsaszonátáját is rögzítetted a nyáron a Hungaroton számára.
– Igen, az előbbi művet olyan csodálatos partnerekkel, mint Simon Izabella és Varga Gábor. Gördülékenyen és élvezettel dolgoztunk együtt: mindhárman tanultunk Kurtág Györgynél, mindhármunknak közös zenei gyökereink vannak. Kurtág ugyanúgy tanította a saját műveit, mintha Beethoven- vagy Brahms-darabokat vettünk volna, és ugyanolyan intenzíven vizsgálta két hang kapcsolatát, mintha azok bonyolult művek összefüggésrendszerei lennének.
– Ligeti szólószonátája miért áll közel hozzád?
– Ez a brácsarepertoár egyik legnehezebb darabja, és nincs belőle magyar brácsás felvétel, de külföldi sem sok. Ligeti kb. 30 évvel ezelőtt írta a művet, és rendkívül súlyos technikai követelményeket támaszt a szólisták felé, ami hasonló kihívás, mint a hegymászóknak egy 8000 méteres hegycsúcs oxigénpalack nélküli meghódítása. Régóta, majdnem egy évtizede foglalkozom a darabbal, sokat dolgoztam rajta többek közt Eötvös Péterrel.
– Ligeti zenéjében – amellett, hogy súlyos és sokrétű információt tartalmaz – van valami, ami azonnal és zsigerileg hat az emberre.
– Én ezt úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy Ligeti zenéje olyan, mintha megnyílna egy negyedik dimenzió. Van Teller Edének egy híres, interneten is megnézhető előadása a relativitáselméletről – na én ott, általa értettem meg, hogy mi is ez. Ligeti zenéjében is mindig van egy plusz réteg, jelentés, különböző stílusok, népek nyelvi struktúrái, dallamai, hatásai, ritmusai keverednek, miközben megmarad magyarnak és európainak. Nem létezik tökéletes előadása, csupán olvasatai. Hálásak lehetünk mi, brácsások, hogy két ilyen emblematikus mestermű született a hangszerünkre, mint Kurtág kamaradarabja és Ligeti szonátája, és külön büszkeség, hogy mindkettő magyar zeneszerző alkotása. A világuk ugyan különbözik egymástól, mégis rengeteg minden köti össze őket. A lemezen az említett darabok mellett két Schumann-mű és egy Brahms-dal is szerepel, amelyekkel reményeim szerint teljes lesz a szellemi egység.
– A közeljövőben két koncerted is lesz az UMZE Kamaraegyüttessel. Szeptember 15-én Vajda Gergely Lo-Fi szonátáját, novemberben pedig Kondor Ádám brácsaversenyét mutatjátok be.
– Igen, mindkét darab nagyon izgalmas. Kondor Ádám egy többszörös utalásokkal, játékokkal teli darabot írt, amely előadóként is komoly kihívást jelent. Az utolsó tétel egy nagy meglepetés, amiben meghökkentő eszközzel teremti meg egy „antibrácsaverseny” formáját. Vajda Gergő brácsára, zongorára és lehangolt midi-keyboardra írt szonátáját Kiss Péterrel fogjuk bemutatni. A Lo-Fi egy zeneszerzői eszköz – a Hi-Fi ellentétére utal –, és szokatlan hangvételével, merőben új megközelítéseivel inspiratív hallgatnivaló mindenki számára, akit érdekel napjaink zenéje.
