Április elején jelent meg Upor László, a Színház- és Filmművészeti Egyetem volt rektorának könyve Majdnem lehetetlen címmel, amely az intézmény 2020-as, autonómiáért folytatott harcát mutatja be. A kötetről Nagy Gergely írt a Qubiton.
Nagy Gergely szerint van néhány kulcsjelenet a könyvben, illetve “abban a 2020 táján lezajlott folyamatban, amelyet a kötet dokumentarista eszközökkel végigkísér. Az egyik ilyen kulcsjelenet kétségkívül az, amikor a »modellváltásba« erőszakkal belekényszerített egyetem vezetői, akik már lemondtak, a már a hallgatók blokádja alatt álló egyetemnél taxiba ülnek, és elmennek a Nemzeti Színházba Vidnyánszky Attilához »egyeztetésre«. Sem tétje, sem értelme nincs már ennek, hiszen az intézmény sorsát meghatározó, lényeges dolgok eldőltek; az egyetemet, a vezetőivel, a szenátusával, a diákságával együtt az egész folyamatból kihagyták.”
(…)
“Ekkor már hetek óta a legpiszkosabb sajtókampány folyik a diákok ellen, akiket jobbára beragasztózott Lenin-fiúkként ábrázol a kormányzati trash-média – folytatja Nagy Gergely. – A diákság nem ismeri el legitimnek a szeptember 1-vel alapítványi fenntartásba került egyetemet és új kinevezettjeit, elfoglalta az egyetemet, és saját kezébe kívánja venni a sorsát.”
(…)
“Eközben ténylegesen arról van szó, hogy az egyetemi hallgatók minden létező jogát lábbal tiporták, és ha belegondolunk, több mint dermesztő, ahogy az állam elárulja fiatal polgárait, és a hatalom a teljes fegyverarzenálját tizen-huszonévesek ellen veti be” – olvasható a cikkben.
A teljes cikk ide kattintva érhető el.